Új hónap, akkor bizony új bejegyzés a kedvenc sorozatomról.
Az ötödik évad megjelent, s bár még nem volt hozzá szerencsém, azt hallottam, nagyon jó. Nem akarom elhamarkodni az évad megtekintését, hogy a későbbiekben is tudjak miről írni. Nagy a kísértés, de addig még rendületlenül nézzük a Született feleségeket. Ami miatt most billentyűzetet ragadtam, az nem más, minthogy megjelent a 24 széria újabb mérföldköve. Három különálló, izgalmas történetet jelentetnek meg könyv formájában, így Jack Bauer kalandjait akár már a buszon is élvezhetjük, ha épp ilyen izgalmakkal szeretnénk eltölteni az utazás pillanatait.
A három kötet a Vétójog, Pokol-kapu hadművelet, valamint Trójai faló címmel jelenik meg. A tartalmukat elolvasva három teljesen más stílusú könyvnek tűnik, s ami a legjobban felkeltette az érdeklődésemet, hogy egyes elemeket valós CTU-s (Terrorista-elhárító Szervezet az USA-ban) ügyek alapján vittek regény formába.
Áruk sem magas, hisz kötetenként csak 1900 Ft körül mozog az összeg, amit ki kell csengetnünk értük a könyvesboltban. Mint a sorozat rajongója, nagy örömmel várom, hogy kezemben tarthassam az első könyvet. Aki esetleg érdemleges infóval tud szolgálni a kötetekről, azt szívesen olvasnám itt a kommentben.
ünnep anticián apple a programozó a színész Aus Deutschland betegség cián Dall'Italia design dev ego eMeM@work facebook film filozofaszom házimozi hiphop internet iphone kérdőjel lányposzt LinkedIn mac macbook masina mozi osx pécs pannon pistikesupport rap siteinfó sorozataddikt sport switch szédülés szívszalutál szülinap szakma vicces videó web webdesign zene
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck requires Flash Player 9 or better.
Bejegyzések // Kommentek.