Pénteken este megtörtént a nagy esemény, bemutattuk a Kell egy csapatot. A 150 férőhelyes nézőtér teljesen megtelt, sőt még többen is voltak, mint azt eredetileg terveztük. Negyed órás csúszással indult az előadás, de a tervezett 110 perces ütemtervet tartottuk. Többször megállították a darabot a tapsaikkal, s amikor együtt kellett skandálniuk valamit a szereplőkkel, nézőink azt is kiválóan megtették. Az biztos, hogy ezért megérte annyit készülni, hajtani. Szüleim, lakótársaim és Lacee spanom is nagyon meg voltak elégedve a látottakkal. Nagy vastapsot kaptunk a végén. Legalább háromszor vagy négyszer visszahívtak bennünket a színpadra. Hatalmas élmény volt mindenkinek.
Előadás után egy kis állófogadást kaptunk ajándékba, ahol 200 party-szendvics és mindenféle finom ital várt ránk. Rendezőnket és persze egymást is, egy 60 szeletes futball-labda alakú tortával leptük meg, ami nagyon mutatós és nagyon finom volt. Az ünneplés itt azonban még nem ért véget, mert ezután felkerekedtünk és elmentünk egy hajnalig tartó karaoke buliba.
Egy dolog biztos: Kellett ez a csapat!

ünnep anticián apple a programozó a színész Aus Deutschland betegség cián Dall'Italia design dev ego eMeM@work facebook film filozofaszom házimozi hiphop internet iphone kérdőjel lányposzt LinkedIn mac macbook masina mozi osx pécs pannon pistikesupport rap siteinfó sorozataddikt sport switch szédülés szívszalutál szülinap szakma vicces videó web webdesign zene
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck requires Flash Player 9 or better.
Bejegyzések // Kommentek.