Nem tudtam kintről írni mert csak, ez majd kiderül jól. sténként jegyzeteltem viszont, azt most jól bepésztelem ide, és a végén még színes ábárk is vannak…

A repülés
Nem tudom ragozni. Ilyenre számítottam, jó volt. Azt hittem a felszállás vagy a leszállás tovább tart ennél, elnyújtott lessz kissé a petting, szóval azon meglepődtem hogy egyik pillanatban elkezd gyorsulni a gép, és fél szűk fél perc múlva már 5 km magasan van.

Firenze
Első benyomások, amik csak ilyen feljegyzésszerűen maradtak meg az agyamban:

  • a helyi járat nem áll meg a buszmegállóban, csak ha intesz neki, viszont cserébe mindenkinek egyenként köszön a sofőr (mondjuk ezen Évi is meglepődött, azt mondja ez szokatlan) kifogtunk egy olyan sofőrt aki mindenkinek egyenként köszönt szép olaszosan
  • tényleg sok a kutyaszar
  • kétféle konnektor van: vékony villás és kis távolságú, vastag villás és nagy távolságú. A laptop töltő távolságra az elsőbe illene, vastagságra pedig a másodikba, így majdnem bukó volt a kinti gépezés, de szerencsére volt egy hosszabbító, amibe paszolt.
  • a villanykapcsolók kb a kilincs magasságában vannak (bár lehet ez csak az adott lakás egyéni tulajdonsága volt)
  • bár ez független az országtól, de a netezés bukó dolog volt, mert a nemtom mikor használt usb-s wifi cuccot most nem ismerte fel a win. Újabb koporsószög a Microsoft Certified Hardware dolgoknak az agyban. Mindegy, jegyzetelek most offline aztán majd egyben megkaptok mindent (naugyehogy megmondtam az elején hoy kiderül ki a gyilkos).
  • a város ilyen vegyes nekem, sok a régi épület, de megfér mellettük a modern minimáldesignos építészet is
  • a közlekedés katasztrófa, szerintem u.annyi motor van már mint kocsi.

Pisa
Voltunk itt is. Ezt sem tudom túlmagyarázni. A műemlékek szépek meg minden, de engem a tárgyak nemnagyon hatnak meg, szép volt persze minden, meg jó volt a ferdetoronyból lenézni a városra, de nem arra fogok majd emlékezni, hogy hú baszkikám  voltam fent a toronyban gecc, hanem hogy számomra két nagyon fontos emberrel voltam valahol.

Marina di Pisa
Ez Pisa melletti tengerparti kisváros. Megnéztük a tengert is, és mivel én még nem voltam ilyennél, ezért megkóstoltam, hogy tényleg annyira sós-e. Tényleg az.

Csajok
Überbeszarás. Minden fiatal lány helyes aranyos, trendi. Nem találkoztam azzal a "hülye picsa" típussal. Gyönyörűek és igényesek.

És most jöjjenek az eseményeket dokumentáló képanyagok:

p4030003.jpg
A felhők teteje sokkal szebb mint az alja. 

olasz bérlet
Egy dizájnra érzékeny országban még a buszbérletek is így néznek ki.

pisa
Mi is megcsináltuk a kötelező turistafotót.

evikepei218.jpg
És fel is mentünk a tetejére.

evikepei213.jpg
Így néz ki Pisa a torony tetejéről. Gondoltam hogy lecsulázok egyet, de nyuszi voltam.

evikepei214.jpg
És így fest a torony melletti templom.

evikepei168.jpg
Ez a gyherek mheg nem nhormális…

evikepei227.jpg
Így kell feszíteni a parton.

evikepei230.jpg
Kockulni idegenben is muszáj.

Firenze
A háttéren látszik mennyire zsúfolt város is a Firenze.

Firenze
Így fest a város a Tettyéről. Bizony, Firenzének is van egy Tettye nevű része, nemcsak Pécsnek.

p4050049.jpg
Pózolunk.

p4050040.jpg
Vandálkodtunk is odafent picit.

p4050046.jpg
Ki gondolta volna, hogy a kinai nagyfal eddig elér?

p4050048.jpg
Azon a bokron meg egy kuki van fejjel lefelé (illetve felfelé, haha!).

Hasonló írások

AteeG (2008. április 8 - 18:52)

Nagyon jó kis kaland lehetett! S most végre már azt is látom, ki az a hölgy, aki bejegyzéseivel színesíti az AE-t. Örülök,hogy ilyen szép helyen voltatok és, hogy jól éreztétek magatokat! A képek nagyon jók lettek!

1
oszigee (2008. április 8 - 23:07)

hát én nem tok most mit mondani, mert be vok rúgva.

2
AteeG (2008. április 9 - 16:46)

Megünnepeltétek a hazatérést?

3
èva (2008. április 9 - 16:55)

Be vagy rùùùùùùùùgvaaa?????????

4
èva (2008. április 9 - 16:57)

Na..egyèbkènt nagyon jò volt tènyleg.
Csak most màr nem annyira jò.

5
oszigee (2008. április 9 - 19:44)

hát már nem vok berúgva.
csak tegnap este voltam.

6
oszigee (2008. április 9 - 19:46)

nem ünnepeltük meg a hazatérést, mert én szívesbben maradtam volna ott.
szeretek olaszországba lenni és mikor hazajövök inkább szomorúbb hangulatban vok, mint ünneplősben.

7
eMeM (2008. április 9 - 19:47)

én aztán nem ünepeltem semmit. oszi lett csak ilyen zugivós

8
AteeG (2008. április 9 - 22:55)

Beisszintott unalmában? Ejjha :-)

9
oszigee (2008. április 9 - 23:50)

elő szokott fordulni…

10
Alexa (2008. április 10 - 00:52)

A világ átlag 0,7%-a részeg éppen.

11
Pöpi (2008. április 10 - 08:31)

jó lehetett ez a túra srácok. nem volt szkúzi? :)

12
oszigee (2008. április 11 - 10:07)

jó volt nagyon.
szerencsére nem volt szkúzi! :) bár láttam 1-2 hasonló figurát

13
oszigee (2008. április 11 - 10:12)

janek!
te mondtad egyszer, h nézzen ki az évi 1 fiorentina meccsre?
hát én most el akartam menni, de mivel aznap jöttünk haza, mikor volt a meccs, ezért nem tudtam.
de az a poén, h addig kellett várnunk a reptéren, h idő közben lejátszoták a meccset a regginával és a reggina játékosok meg is érkeztek utána a reptérre amíg mi ott vártunk, sőt előbb el is mentek. ha előbb tudomást szerzünk a gépünk késéséről, akár még ki is mehettünk volna mi is a meccsre.

14
janek (2008. április 15 - 17:05)

Azért az is nagy élmény lehetett még ha a reggina kiiesőjelölt csapat is. Nem kísérték rendőrök őket vagy ez csak magyar szokás h kell a rendőr mert nehogy baj legyen? Még szerencse, h nem vonatoztatok mert akkor lehet h lett volna részetek skúziban. Nagyon jó képek lettek egyébként. Gratula. És látom az idő is kegyes volt hozzátok vagy emem beprogramozta a jőidőt a gyárba aztilyen jól futott a gépen?! Kösz h azért gondoltál rám a poszttal

15
janek (2008. április 15 - 17:13)

Csatlakozom h jó képek lettek meg emem megmutatta h jó miniútikönyíró lenne belőle mert pár mondatban megfogalmazott mindent nem engedte böllére a dolgot. Kösz h gondoltál rám biztos jó hangulatú meccs lehetett. Emem meg látom még itthon írt egy időjárásprogramot mert szép idő volt ahogy a képeken látszik. Vagy azért kockult h a kisebb hibákat kijavítsa? És milyenek az olasz borok?-vagy az itthonról vitt lőre volt?

16
oszigee (2008. április 15 - 21:51)

biztos kisérték őket rendőrök, de mi már bent a reptér beszálló részében találkoztunk velük, ahova csak azok mehetnek be akiknek van jegyük. és oda kisírét nélkül jöttek.
utaztunk vonaton is, de szeerncsére nem mentünk át alagúton, talán ezért nem volt skúzi.
az a különbség az ottani borok és a magyar borok között, h ott az olcsó kategóriás borok is ihatóak és fínomak.

17

Itt lehet megaszondani!

// Uccsó kommentek

  • eMeMDynamo
  • AteeGDynamo
  • eMeMElvileg mostanaban az utolso
  • eMeMJárgány :)
  • AteeGElvileg mostanaban az utolso
  • eMeMElvileg mostanaban az utolso
  • AteeGLe a kilókkal :)
  • eMeMLe a kilókkal :)

// Twitterbedrótozás

twitter
    • Szabad követni: éntwitter // gyártwitter

      // Keresni is lehet






      // RSS

      Kérésre házhoz is megyünk!

      Bejegyzések // Kommentek.

      // Gépház

      A világdominancia felé a kiváló WordPress hajt minket. 
       A dizájnt eMeM köszörülte csinosra a mondovicsmihaly.hu  gyárterületén.

       Minden amit mond felhasználható Ön ellen © 2002-2012.