Kihelyezett tudósítónk, @hyperati a helyszínről tolja a nettó kontentot:
Megmondom őszintén, hogy egy picit technkaibbra számítottam. Szerintem nagyon marketingesre sikeredett eddig.
Az első előadás bevezető jellegű volt. Megtudtuk, hogy 1-2 évvel ezelőtt hol volt az okostelefonpiac, most hol tart, és hova fog fejlődni. A következő előadást egy holland ember tartott. Itt lényegében saját programjukat mutatták be, amit iPadra fejlesztettek. Ez egy elektronikus újságféleség. Van statikus és persze dinamikus tartaloma is. Persze ennél a fajta újságnál a reklám mozgókép.
A harmadik előadás egy játékfejlesztő cégről szólt. Az egyik legsikeresebb programjukat mutatták be 4×4 jam névem. Sajnos itt is szinte csak általános infókat kaptunk, semmi technikai háttér csupán demo videók sokasága.
Most 3/4-ed 12kor lesz egy előadás a kutatás témaköréből. Én ezt várom nagyon.
Többi infó hamarosan…
Frissìtve 1.:
Megvolt a várt kutatással foglalkozó előadás is. Itt megtudhattuk, hogy a BME-n 2000!!! óta vannak mobiltelefon programozásával kapcsolatos kurzusok. Már szakirányt is indítottak ezzel kapcsolatban, ami persze nagyon sikeres lett azóta.
Kis ebédszünet következett (svédasztalos), finom volt a kaja.
A következő előadást, amit meghallgattunk Máder Miklós Péter tartotta. Nekem eddig ez tetszett a legjobban. Mindössze 10 percben párhuzamot vont a két fókuszban lévő okostelefon(iPhone, Android) ill. két vallás között (római katolikus és protestáns). Míg előbbi központilag irányított, kezdetben jellemző volt rá az eretnekek üldözése (lásd iPhone OS 1.1.1-es frissítése, ami a tört oprendszerrel rendelkező tulajdonosoknak okozott problémákat), szinte mindenért fizetni kell (AT&T-nek forgalmi díj x %-a = egyházi tized), addíg az utóbbira az ingyenesség a viszonylagos szabadság a jellemző. Mégis az emberek nagy része a közpotosított, írányított módszert helyezi előbbre.
Frissítve 2.:
Szünet után Új Péter és Erdélyi Zsolt párbeszédét hallhattuk. Már kicsit fáradt voltam (túl korán volt a reggel 5 óra), szóval nem bántam a laza beszélgetésüket. Folyamatosan oltották egymást, hiszen itt a két oldal (iPhone, Android) “ütközött” meg egymással. Megtudhattuk, hogy az év alkalmazása Androidra egy valamilyen appkiller volt, mellyel éppen futó folyamatokat tudunk megölni. Hogy miért is jó ez a progi? “Nem kérdez semmit. Még saját magát is szó nélkül lelövi ha arra utasítjuk…”. Így a végefelé jó volt hallgatni őket, mintha csak egy showműsorban lettünk volna.
Ezután vettük sátorfánkat és egy iGo-s ajándékcsomaggal távoztunk a helyszínről.
A szünetek alatt volt alkalmunk végigmenni a kiállítók standjain. Megnéztük a Motorolának az újdonságait, gondolok itt pl. a telefonkijelző mögött elhelyezett kvázi tapipadra. Eléggé furcsa megoldás, nem hinném, hogy normális vérnyomás mellett hosszabb ideig tudnám használni.
HTC két telefonját próbálgattuk, az egyik a Legend a másik a Desire volt. Mindkettőn Android futott. Csak halkan jegyzem meg, hogy a Desire 1 GHz-es procival rendelkezik. Ami a kezelésüket illeti iPhone koppintás, gondolok itt a nagyításra, lapozásra, scrollra.
A Legend designja egyszerűen gyönyörű. Nehezen mondom ki, de sokkal jobban tetszik külsőre, mint az Apple terméke. (Igaz az unibody ház szintén Apple ötlet. Ez a telefon bizony unibodys.)
Még egy kis információ. KEZEMBEN FOGTAM ÉS KIPRÓBÁLTAM AZ iPad-ot. Egy szóval tudnám jellemezni. KELL,
igaz csak 10 percem volt ismerkedni vele. Általános vélemény, hogy az első szériákkal vigyázni kell, szóval a következő darab kötelező lesz számomra. Szerintem egyáltalán nem egy felnagyított iPod Touch, vagy iPhone. Annál sokkal több, és hatalmas potenciál van benne. Oktatásban és kutatásban is tökéletes lenne, persze a megfelelő programokkal. Csak felkapod és jegyzetelsz.
bazmeg ipadot bárki megfogja azt írja kell… én asszem messziről elfogom kerülni inkább
A LimeBox-ban megnyomkodhatod Pécsett is. Jókai utca CitiBank és Vodafone között fel a lépcsőn. :)
Nálam nyomkodás nélkül is instantget a cucc. :)
ünnep anticián apple a programozó a színész Aus Deutschland betegség cián Dall'Italia design dev ego eMeM@work facebook film filozofaszom házimozi hiphop internet iphone kérdőjel lányposzt LinkedIn mac macbook masina mozi osx pécs pannon pistikesupport rap siteinfó sorozataddikt sport switch szédülés szívszalutál szülinap szakma vicces videó web webdesign zene
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck requires Flash Player 9 or better.
Bejegyzések // Kommentek.