2006. június

június
5

AteeG

Nyár van?

2006. június 5, 00:30

Az igazság az, hogy tudom, kissé unalmas már a téma. A médiában folyton erről hallunk, ha kilépünk az utcán, mást sem hallunk ismerőseinktől (jelzem, teljesen jogosan), csak, hogy mennyire rossz, hogy június elején ilyen időjárásban van részünk. Szóval, tudom, hogy nem akarjátok még egyszer ugyanazt végighallgatni, de ez azért már tényleg rohadtul dühítő:
JÚNIUS van. Mi az, hogy a hőmérő nem mozdul a 10 fok környékéről? Folyton esik az eső, be kell indítani a távfűtést, pulcsiban kell leülni a gép elé (de legalább, ha PC-d van, az ad némi hőt). Megbolondult az időjárás? Megvalósul a Holnapután című film, amin eddig csak röhögtünk? Mi lesz így? De most komolyan. Aigner Szilárd bácsi (mindenki kedvenc meteorológusa) is megerősítette, hogy bizony ebben az évben is csak 2 hét lesz olyan meleg, hogy azt igazi nyári időnek lehessen nyilvánítani. Ez szép képet fest az idei pihenő-időszakunkról…

Update: Nagy úr ez az AE. Tegnap éjszaka megírom a postot, most meg felkelek és százágra süt a Napocska…

június
4

eMeM

Nem rossz kezdés

2006. június 4, 14:21

Úgy tűnik jót tett az új arculat a látogatottsági adatinknak. Bár nem akkora számokról van szó, mint más közös-kult-blogoknál, de az ugrás igéretes. No ha nem az a fő célunk, hogy minél több kattintót fogjunk el, de azért jó látni, hogy van érdeklődö a fröcskölésünk iránt.
Ja, és még mindig várjuk az új írókat!

június
3

AteeG

Újabb film

2006. június 3, 12:48

Tavaly decemberben forgattuk le első filmünket, Szegeden, mely a Pultos címet viseli. Arra gondoltunk, idén megcsináljuk a folytatást, kicsit komolyabban. Ez alatt azt értem, hogy előre megírt forgatókönyv készül, lesznek rendesen megtervezett bunyók, párbeszédek, történetmenet.
Most azokhoz szólok, akik látták már az első részt és azokhoz, akik még nem :-) Ha bárkinek bármi yo poénja van, amit meg lehet valósítani egy null költségvetésű filmben, azt írja meg nekem légyszi!
Köszönöm!

június
2

eMeM

A fájlcsere jövője

2006. június 2, 12:01

Doransky írt egy elég érdekes és tanulságos bejegyzést a fájlcserélés és a web2 összefonódásáról. Olvassátok el, mert nagyon érdekes. Szerintem amit írt az nagyon is elképzelhető, de nem most, és nem is egy éven belül. A közeljövőben lesz az, de nem most. Tényleg olvassátok el, mert nem fogok most idézgetni, csak a véleményem fejtem ki röviden.
Én is úgy látom, hogy a világ, pontosabban szólva az információ a centralizáció felé robog. A nem túl távoli jövőben nem az lesz, hogy sokgigás vinyók lesznek a gép hasában, hanem egy sokbites sávszélesség mögött fogunk csücsülni, és minden cuccunk egy felhasználói név alatt lessz hivatkozva, és a kézzelfogható kontent pedig a világ tulsó felén lesz egy sötét szerveren. És nem az lesz hogy ugyan az a cucc sokmillió asztali gép háttértárán fog figyelni, hanem csak egyszer lesz lementve, és arra fognak sokan hivatkozni. Mert a redundancia az információs világában halálos bűn lesz.
És akkor most kicsit továbbgondolom a történetet, és kiterjesztem a vasra is, nemcsak a tartalomra. Vagyis a közepesen távoli jövőben szerintem még gigahertzek sem lesznek a gép hasában, sőt nem lesz a gépnek hasa sem. Csak egyetlen monitor előtt fogsz ülni, és a teljesítmény is központosítva és megosztva lesz. Te csak egy végpont leszel a web hegyén, ami már teljesen mást fog jelenteni, mint a mostani internet.
De szép lenne látni.

június
1

AteeG

50 Cent in Budapest

2006. június 1, 16:26

Június közepén megérlezik hazánkba 50 Cent, korunk legelismertebb és legsikeresebb rapelőadója. Tavaly volt szerencsém élőben látni a Scooter tagjait, így csodás lenne, ha idén a féldolláros rapper koncertjét üvölthetném végig, de sajnos a vizsgák, s főként a borsos jegyárak lehetetlenné teszik ezt. A legolcsóbb belépő is több, mint 12.000 Ft, úgyhogy marad a 50 Cent CD egyelőre :-)

// Uccsó kommentek

// Twitterbedrótozás

twitter
Szabad követni: éntwitter // gyártwitter

// Keresni is lehet






// RSS

Kérésre házhoz is megyünk!

Bejegyzések // Kommentek.

// Gépház

A világdominancia felé a kiváló WordPress hajt minket. 
 A dizájnt eMeM köszörülte csinosra a mondovicsmihaly.hu  gyárterületén.

 Minden amit mond felhasználható Ön ellen © 2002-2009.