2006. december

december
31

eMeM

Az Én Öt Dolgom

2006. december 31, 19:28

Az egész valahol itt kezdődött itthon. Már pár napja figyelem hogyan megy végig az A-listán de nem gondoltam volna hogy minket is elér. A Ricsi mégis berántott engem és Ateet.

Szóval az öt dolog amit nembiztos, hogy tudtál rólam:

  • Én is sportoltam nagyonrégen, én judoztam. Egyszer még versenyen is voltam. Az egészből csak az maradt meg, hogy eltudok számolni tízig japánul.
  • 12 éves koromban kitöltettek velem egy iq tesztet, amit minimum 16 évesen lehetett volna csak, de így is “átlag feletti” értékelést kaptam.
  • Régebben csak a Csaba barátom tudott kirángatni a monitor mögül, hogy rosszalkodjunk valamit. Egy ilyen akció során csúzlival hátbalőttem a szomszédjuk kacsáját, aki ettől furán kezdte dobálni magát. Ijedtünkben elszaladtunk. Másnap a szomszéd gyerek büszkén mesélte, hogy milyn finom kacsasültet ettek, mert valami baja lett a jószáguknak és lekellett vágnijuk.
  • Amikor kicsi voltam két dologgal ütöttem csak el az időt. Vagy legóztam, vagy fáramásztam. A környék összes fáján volt valami építményem.
  • Soha nem lógtam egyetlen óráról sem a fősuliig.

És akkor most az én öt jelöltem: Alexa, Zgalant (jövőnéző), Doransky, Tornado, Űrhajós Peti

december
30

AteeG

Év végi 24-ezés

2006. december 30, 20:29

Jack BÚgy gondoltam, megejtek egy decemberi 24 bejegyzést. Az utóbbi hónapokban próbáltam folyamatosan beszámolni a sorozat háza táján történő dolgokról. Az idei év során kikiáltották kedvenc sorozatom 5. évadát műfaja legjobbjának, kapott egy csomó díjat, Kiefer Sutherland pedig igencsak megnövelte a bankbetétjét. Újabb évadokról lehet hallani, a mozifilmről, stb. Napok kérdése és befejezem a 4. évadot, s már kezdtem gondolkodni, hogy mit fogok nézni esténként, de akkor, mint derült égből a villámcsapás, jött a hír, január végén kiadják a 24 5. évadát. Éljen, éljen! Nekem az eddigiek is hatalmas élményt jelentettek, s akkor itt az eddigi legjobbnak titulált szériája? Ez kell nekem, ide vele! Múlt szombaton Lacee barátom áthozta a 24 – The game nevű Play Station programot, mely a sorozat 2. és 3. évada között játszódik és egy csomó háttérinformációt ad hozzá az amúgy sem egysíkú történetvezetéshez. De előrelátó vagyok. Minden nap csak egy nagyon keveset merek játszani a programmal, mert félek, hogy elfogy a 2 DVD-n terjeszkedő összes pálya, s akkor megint itt maradnék izgalmak nélkül. Bízom benne, hogy ezentúl is rendszeresen szolgálhatok ilyen és ehhez hasonló infókkal oldalunkon.

december
30

eMeM

Harcbaszállunk mi is

2006. december 30, 18:06

Azt hiszem, hogy a spamkommenteknek van egy jó indikátor szerepük is, mégpedig az, hogy jelenléltükből arra következtethetünk, hogy oldalunk kezd felnőni. Egy ideje már küzdök az 1-2 spammel, de a wordpress gyári cucca jól bírta. A napokban viszont az előzőek duplája (khm, triplája, négy-öt-hatszorosa) jött, és megtuningoltam kicsit az oldalunkat hát a Spam Karma 2-vel.

Ha valakinek eltűnik a kommentje, az kérem jelezze mailben (emem07@gmail.com). Az idomítási időszakban előfordulhat ilyesmi.

december
29

eMeM

2007-re jósoljuk

2006. december 29, 00:26

Most ilyen kicsit szakmai dolog jön, de csak azért, hogy majd jól beposztolhassak megint egy olyat, hogy ÉN MÁR MEGINT MEGMONDTAM. Ja, amúgy ha nem tudnátok ez az egyik kedvenc mondatom.

Tehát az nem kérdéses, hogy ez az év a videómegosztás éve lett a weben. Csak idehaza elindult az utóbbi fél (!!!) évben majdnem 10 (!!!!) videómegosztó szolgáltatás. Ehhez fog kpcsolódni a jövő év slágere is ám. Ez pedig nem lesz más, mint a … (dobpergés) … videóüzenetek küldése. Gondolj bele. Minden megvan hozzá. A sávszél, a technika, a rövid videókat is gyorsan megszoktuk. Csak egy szolgáltató hiányzik, aki rögzít a webkameránkról, majd elküldi mailben. Sőt! Immár a teljes országban elérhető a szélessávú mobilozás, minden telefonon ott a kamera. Még nagyobb a piac.

Na, akkor jöttök céget alapítani? Kell egy jávás, egy közgazdász, egy marketinges meg egy tőkés.

december
28

eMeM

Informatikai rémtörténetek

2006. december 28, 15:48

“Figyelj csak, valami errort ír ki a gépem, megnéznéd?” – ha mondták már neked hajnali kettőkor a telefonba ezt a mondatot, akkor ez a blog neked szól! Gépbuhera, pistike-support, csavarhúzó a farzsebben, mérnemmegy.

Ez a blog engem nagyon eltalált. Akár én is írhatnám, hihetetlen, hogy ez eddig nem jutott eszembe… ;)

Update: hülye vagyok, ez majdnem lemaradt: http://zako1.buzz.hu

december
27

eMeM

Gratulálunk. Ön nyert!

2006. december 27, 21:42

Bedobtak a postánkba egy ilyen nyerőszelvényt, vagy mit. Tudjátok, lekaparjátok a lekaparnivalót, és ha “szerencsétek van” akkor nyertetek. És hogy mit? Hát lehetőséget arra, hogy x ezer forintért megkaphassátok a jutalom könyvet/akármit. Na a mi esetünkben ilyen számítástechnikát oktató kis sorozatról volt szó. Na, mondom, ezt már is benéztétek (hegyre homokot?), de azért egye fene, lekaparom és megnézem közelebbről miről is van szó. Hát mázlink volt, nyertünk. Nézem pontosabban.

Voltak ilyen bemutató képek a fejezetekről. Eléggé vicces volt. Kezdjük ott, hogy a szemléltető képek win98-ból voltak benyomatva. Ejha, milyen naprakész kis doksi. Aztán volt a “Hibaelhárítás/barkács” rovat. Ugye arra gondolna a user, hogy itt a masina lelki világába kapunk betekintést, a bitek és regiszterek dzsungelébe jutunk, ahol mega gigahertzekről és kernelhekkekről informálódunk majd. Hát nem. Ebben a kis sorozatban a problámamegoldásba a féjlkereső bemutatása fért csak bele. Hát tényleg nagybaj ha nemtaláljuk a pornót a keszekusza mappahierarchiában (mertugye valami titkosító program használatához már lámák vagyunk). De még nincs vége. Az internetet bemutató részben az Internet Explorer 5-öt (ötöt!!!) mutogatták. 2007-ben, firefox 2 idejében. Vicc!

december
27

eMeM

Így tesz a szétzúzott ideg.

2006. december 27, 17:09

A gyenge felmettszi az erét, más szívre, tüdőre szúr.
Szívünkön lobog pokoli máglya, melyet az iszonyat lángja gyújt.
Ittunk hipót, nyeltünk vasat, szapdaltunk eret.
Ki mert elhagyta asszonya, ki mert a téboly nyert rajt teret.
Ki mert összeropppant kit a társ nyomorgat. Így tesz a szétzúzott ideg.

december
26

eMeM

Becsapjuk a keresgélőket

2006. december 26, 15:35

A webisztán lehozta a top 10 keresőkifejezést, amit idehaza legtöbben toltak be a google gyomrába. Engedjetek meg nekem most egy szakmai posztot. Most írok mind a 10 kifejezésről, és megnézem, hogy hányan harapnak erre rá a googleből.
A kiemelt szavak voltak a top kifejezések.

Szeretjük az iwiwet. Az iwiw jó. Mindenki iwiwezik.

Szeretjük az ingyenfilmeket is, mert az ingyenfilmek ingyen vannak, és ami ingyen van az jó. Az ingyenfilm a legjobb.

A tokio hotelt nem szeretjük, mert szerintünk a tokio hotel szar :p

Bírjuk a chuk norrisos vicceket. Egyik legjobb chuk norris vicc szerintem ez: minden villámon van chuk norris hárító.

Az utorrent egy torrentelő progi. Mi nem utorrentelünk, mert utorrentelni nem szép dolog, és megbasz érte az artisjus. Te se utorrentezz!

A digitv jobb mint a upc, mi is épp váltani akrunk digitvre.

A választást is okos dolognak tartjuk, mert ha választhatunk, akkor jó nekünk, mert azt választhatjuk amit csak választani akarunk.

A hotdog fincsi. Szeretjük a hotdogot. Az ehető hotdogot is és a web hotdogot is. Légy te is hotdogger.

A prison break nagyon megy most mindenhol. Mindenki prison breaker, nem ám szökik. Csak a prison break.

Ki az a karsai zita?
Na ez volt a nagy googleátverő poszt. Meglátjuk hányan jönnek… ;)

december
25

eMeM

Sms. Pata-tanya. Templom

2006. december 25, 13:01

Három rövid posztot gyúrnék egybe. Mind kötődik kissé az ünnepekhez.

Nagyon kellene valami ultimate technikai újítás a mobilokba, amik az sms írásának módját teszik át egy teljesen új dimenzióba. Mert ez a mostani ez nulla, használhatatlan idegesítő fos. Bár lehet hogy csak én vagyok a béna. Mindegy. Szóval az addig okés, hogy ha kell egy rövid üzenetet küldeni, akkkor nyomkodom ugyan azt a gombot háromszor/négszer hogy megkapjam a kívánt karaktert, de ha karácsonyi sms-eket kellene ipari mennyidégben írni, hát akkor borul a rendszer. A dolgon kicsit javít ez a predikatív szövegbevitel, de nem tökéletes ez sem, mert a szótár hiányos, és még csak nem is bővíthető. Olvastam valamelyik nap, hogy nemsokára piacon a hangfelismerő cumó, amivel diktálhatjuk az sms-t a mobilba. Várom.

A karácsonyi műsorok magasszínvonala miatt (érzed az iróniát ugye) átalakítottam a computersarkomat a szobámba, és a tévé köré építettem minden aplikációt (laptop, crt monitor, hangrendszer, külső rack). Ezen toltam az este a Pata-tanyát. Ez ilyen animációs “mese” aminek a szövegén néhol csak a felnőttebbek borulhatnak, de ők nagyon. Atee te láttad már? Tök poén, hogy a főhős neve Atis. Ja meg azon vidéki létemre nagyot dőltem, hogy a városiak nemnagyon vágják a marhák anatómiáját, mert a bikáknak is rajzoltaak nagy tőgyeket. Bahh! Gondolom azoknak, akik csak az ablakzsiráfban látnak állatot, azoknak ez fel sem tűnik.

Karácsony révén elkellett mennem misére. Nem nagyon vagyok templombajáró, asszem túl sok Discovery Chanellt láttam már ahhoz, hogy templomba járjak (ha értitek mire gondolok). Szóval tudom, hogy nagyon bunkó vagyok, de a falusi templomi élmény felér egy stand up comedyvel. Az “orgonáló” néni eléggé szabad stílusban nyomta, voltak félrenyomások rendesen. Na de erről nem is írok többet, mert tényleg bunkóság lenne, de aki ismer az elképzelheti milyen fejet vágtam. Viszont, félfüllel hallgattam a pápa beszédét itthon. Az tettszett. Frankón volt benne dicsérve az “emberi genomot kibogozó ember”, és a “világot egy globális faluvá tévő internet”. Szóval ez tettszett. Kortárs volt.

december
24

AteeG

Kellemes Karácsonyt!

2006. december 24, 00:01

Kellemes karácsonyt szeretnék kívánni az oldalunk összes régi, jelenlegi és jövőbeli látogatójának!

mikicsajok

// Uccsó kommentek

// Twitterbedrótozás

twitter
Szabad követni: éntwitter // gyártwitter

// Keresni is lehet






// RSS

Kérésre házhoz is megyünk!

Bejegyzések // Kommentek.

// Gépház

A világdominancia felé a kiváló WordPress hajt minket. 
 A dizájnt eMeM köszörülte csinosra a mondovicsmihaly.hu  gyárterületén.

 Minden amit mond felhasználható Ön ellen © 2002-2009.