2007. szeptember

szeptember
9

AteeG

IT Crowd, ahogy Atee látja

2007. szeptember 9, 10:20

Tegnap éjszaka végre rászántam magam. Kissé félve ültem neki, mert azt hittem, hogy egy kissé elvont, PC-s poénokkat teli valamit fogok látni. Mekkorát tévedtem. Persze a PC-s poénok megvannak, de olyan jól adagolják, hogy még a hozzám hasonló alaptudással IT Crowdrendelkező ember is érti őket, nem kell attól félni, hogy olyannal viccelődnek, amin csak a szakemberek tudnak nevetni Laughing 4 részt sikerült is megnézni egymás után. Már azért hagytam abba, hogy maradjon mára is valami belőle. Nagyon szuper sorozat. A karakterek szerethetőek (nem félreérteni), a szituációk tényleg viccesek, az angol beszéd fantasztikus. Azok a hangok és kiejtések Wink

Azt egyébként nem is írtátok eddig (vagy csak én figyelmetlenkedtem megint), hogy ez a sorozat már lefutott hazánkban egyszer, Kockafejek címmel (bizonyíték a címre kattintva). Nem is hallottam róla idáig, amíg el nem kezdtetek róla áradozni. Egy szó, mint száz, örülök, hogy ajánlottátok nekem ezt a remek szórakozást nyújtó sorozatot! Köszönöm!

szeptember
7

eMeM

(L) Péntek (L)

2007. szeptember 7, 14:46

(L)(L)(L)(L)(L)(L)(L)(L)(L)(L)

Mindenki kommentezze be kedvenc "imádom a pénteket" comicját! 

szeptember
6

AteeG

Megleptem magam

2007. szeptember 6, 13:03
Na, nem félreérteni, meg semmi extrára gondolni. Új munkahelyemről az első fizu jövőhéten érkezik meg, ennek örömére úgy gondoltam, meglepem magam egy kis csomaggal. Megelőlegeztem magamnak a meglepit, felugrottam kedvenc DVD-s oldalamra és lost2megrendeltem a LOST sorozat 2. évadát díszdobozban. Tudom, most jön a "miért nem töltöd le, minek erre pénzt kiadni, stb" de őszintén megvallva nem iszom, nem cigizek, s mivel nagy filmrajongó, gyűjtő vagyok, úgy éreztem, ennyi igazán belefér. Természetesen a fizu nagy részét el fogom tenni szűkösebb időkre, meg hasznos dolgokra, de azt hiszem, megérdemeltem ennyit az első adag cash-ből. Igazán ékes darabja lesz ez a gyűjteményemnek, kikerül a DVD-s polc legtetejére dísznek.
szeptember
5

office2003bullshit.jpg

Ez pontosan olyan dolog, minth azt mondanám, hogy bocsi hogy az Ön szobája közepére szartam, tudom a szar nem a szoba közepére való, ezért ha akarja feltakarítok magam után, de én mégis azt tanácsolnám hogy ne akarja ezt, mert akkor így nem fogok visszatalálni Önhöz. 

szeptember
4

eMeM

Csak hogy írjak valamit

2007. szeptember 4, 19:28

Hát konkrétan a tököm kivolt a mai nappal.

Végefőcím

szeptember
1

AteeG

Így segítsen az ember…

2007. szeptember 1, 19:24
Figyelem, nagyon friss az élmény, nincs 15 perce, hogy megtörtént a dolog. Elmentem biciklizni picit,mert egész nap bent ültem a lakásban, kellett egy kis mozgás. A város határában lévő Sós tóhoz igyekeztem, szembe jött velem egy férfi, de láthatólag az ő oldalán igen hepe-hupás lehetett a bicikliút, mert velem ellentétben ő nem egyenesen kerékpározott, hanem az út egyik szélétől a másikig Wink Na jó, nem kertelek, nagyon részeg volt az ipse. Jövök hazafelé, s már a lakhelyemtől csak kb 3 percnyire járhattam, amikor az út füves felén meglátom a fickót teljesen elterülve, rajta meg a biciklije. Lepattantam megnézni, mi van vele. Nem reagált semmire, s mivel embertársaim elmentek mellette anélkül, hogy rápillantottak volna, megfogtam a mobilom és mentőt hívtam. Megadtam minden adatot, el is indult a mentőautó, ám ekkor két 10 év körüli fiú odaugrott a részeghez és addig hergelték, míg az fel nem ébredt. Ekkorra egy szakállas, idősebb ember is odaért, és csak bambult a show műsoron. A "beteg" feltápázkodott a földről és elkezdett velem kiabálni, hogy neki nem kell mentő, meg mi közöm hozzá. A járókelő szakállas is nekem pampogott, hogy majd én kifizethetem a felesleges riasztás miatt a több ezer forintot. Na, kérdem én, akkor ezek után fogok én még ilyen esetekben bárkiért is tenni egy lépést is?

// Uccsó kommentek

// Twitterbedrótozás

twitter
Szabad követni: éntwitter // gyártwitter

// Keresni is lehet






// RSS

Kérésre házhoz is megyünk!

Bejegyzések // Kommentek.

// Gépház

A világdominancia felé a kiváló WordPress hajt minket. 
 A dizájnt eMeM köszörülte csinosra a mondovicsmihaly.hu  gyárterületén.

 Minden amit mond felhasználható Ön ellen © 2002-2009.