2007. október

október
17

hook_ketszinu_a32.jpg

október
17

AteeG

Ne kérdezz feleslegesen!

2007. október 17, 10:55

Szeretem azokat az "only write" felhasználókat, akik egy adott fórumon vagy más netes önkifejező helyen hozászólnak egy adott témához, de úgy, hogy vagy rohadtul nem olvassák el az előttük írott bejegyzéseket vagy egy könnyedén kideríthető információt kérdeznek meg a többi felhasználótól. Ilyenkor persze lehurrogják az illetőt, aki meg van sértve, hogy miért bántják a kérdéseiért. A "nagy netezők" egy frappáns mondattal szokták elcsitítani abuzgómócsing, információra éhes emberkéket: "A Google a barátod" Laughing

Sőt, most már ezt sem kell beírniuk, egyszerűen csak linkelik ezt az oldalt… 

Tehát mi a mai tanulságunk, gyerekek? Ne kérdezz feleslegesen, inkább informálódj mihamarabb! 

 

október
15

eMeM

Ritmusra bólogató fejek

2007. október 15, 18:33

Na hát azt meg nem is említettem hogy voltunk megint Akkezdet phiain. Szombat este tekerték a rákban a rímeket. Aztán meg a Cadik götörte a bakelitot.

Nem tudok többet mondani ennél, mert a Said meg az Újonc azok élő ikonok számomra. Nem volt még album, amit többszöri széthallgatás után ne élveznék ugyan úgy, mint az övékét. Ennél fogva a live produkciótól is padlót fogok, pedig tudom kívülről a szöveget meg minden, és mégis. Pedig nem valami nagy előadóművészek, mármint nincs olyan műsoruk, mint mondjuk a belgának egy koncerten, de akkoris. Voltak persze megint új, ismeretlen számok, meg csak simán versek is, amik persze nem versek, de zenei alap nélkül, lassan szavalva tökolyanok, és hát hozzák a megszokott beteg, de irodalmárokat meghazuttoló rímpárokat.

Eddig 3 kezdetphiai liveon voltam, mindközül ez vitt mindent pedig egész nap dolgoztam (szombat!), és azzal a tudattal mentem, hogy másnap (vasárnap!!!) is dolgozom, szóval nem lehetett annyira mókázni. 

Aztán meg cadik volt, belőle csak fél órát láttam, mert a már fentebb említett okok miatt hazamentem, de az is baromi jó volt szerintem. 

október
13

eMeM

Háború az agyban

2007. október 13, 22:14

A harcosok klubja azért akkoranagy fless, mert a nyakkendős stresszelősök akik nemtudják magukból kiadni dühüket, frankón tudnak vele azonosulni. Nos, nem kell ennek nyekkendősnek lenni sem, csupán olyan munkát kell végezni, ami felelősségteljes, és nem fáraszt ki fizikailag. Én most például frankón szét tudnék robbani, de sajnos olyan a természetem, hogy nem tudom magamból kiadni. Megpróbálomkiírni itttiteket fárasztva, de ez csak alssan ereszkedő stresszkarakterisztikát eredményez. Aki ismer személyesen gondolom tudja ezt tanusítani, egyszer sem láthatott még csak hangosan az asztalra csapni sem. És mondja is mindenki hogy hát ez a májk mekkora egy nyugis fickó már, pedig ha tudnák mi zajlik le bent… huhúúú. Ha jól tudom erre a típusra szokták azt mondani, hogy valaminek függője lesz, vagy sorozatgyilkos, vagy csak simán egyszer eljön az érfelvagdosós pillanat. A függőség nem tűnik megvalósítható opciónak, mert a jó cuccokhoz pénz kell, sok. A maradék kettőről meg csak annyit, hogy élni azért még szeretek picit, a dexternek meg frankón függője lettem (mármint a karakternek), szóval meneküljetek.

október
13

AteeG

Sajnáljatok!

2007. október 13, 18:37

Reggel, mikor ágyaztam be, hatalmas tehetségemnek köszönhetően kislábujjammal igen erősen belerúgtam az ágy sarkába. Na most azóta a körmöm fele besötétedett és amikor ránehezedek a bal lábamra, lüktet és közben persze eléggé fáj. Jól indult a hétvége! Cry

október
10

AteeG

Ki mit csinál?

2007. október 10, 23:27

Csak tőmondatokban/ szavakban. Mit csinálsz mostanság?

  • netán meló?
  • vagy suli?
  • vagy mindkettő?
  • vagy egyik sem?
  • nyaralsz?
  • börtönben vagy?

Írd meg nekünk! 

október
5

eMeM

Tanyarozi™

2007. október 5, 22:20

Most definiálom nektek a Tanyarozi™ egyedek leírását.

Ezen élőlények a homosapiens nőstényeinek egy alrendje. Egyedfejlődésüket tekintve rokonságban állnak a Plázacica® alfajjal, ám míg az utóbbi faj egyedei nagyobb populációk közelében élnek, a Tanyarozi™ inkább a kisebb települések faunájának meghatározó képviselője.

Kulturális tevékenységüket kimerítik a kereskedelmi csatornák délutáni műsorsávjában sugárzott beszélgetőshow-k nézése, majd ezek más Tanyarozi™-k társaságában történő elemzése.

Jól felismerhetőek bamba tekintetükről, folyamatos rágózásukról, valamint igénytelen külsejükről, amit úgy alakítanak ki, hogy a már fentebb említett műsorokból próbálnak ötleteket meríteni, hogy hogyan tűnjenek ki környezetükből. A mimikri egy evolúciós zsákutcába került elkorcsosult viselkedésformája ez. 

október
3

Nem is ragoznám túl a dolgot. Lescrollozol az oldal aljára, és letöltöd az összes trekket.

Azmeg már magáért beszél hogy mekkora istencsászárság, hogy az univerzum legjobb monológjával indul az egyik nóta. 

[audio:http://www.wacuumairs.com/tezsviir/08.%20Uszit%20feat%20The%20Steve.mp3]
október
1

AteeG

Ez tetszeni fog eMeM-nek…

2007. október 1, 17:28

Jövőre mutatják be a Wall-e című animációs filmet. Igazából sokat még nem lehet róla tudni, annyi azonban bizonyos, hogy egy robot kalandjait követhetjük végig. De szerintem nem olyan gagyi, dedós szinten, mint ahogy azt némely produkciónál megszokhattuk. Elkészült az első hivatalos plakát, ami alapján szerintem egy elég komoly mondanivalóval rendelkező  animációs filmmel lesz dolgunk 2008-ban. Valamiért úgy gondoltam, hogy megírom ezt a bejegyzést, hisz eMeM-nek tuti tetszeni fog ez a robotos-animációs mizéria. 

walle

// Uccsó kommentek

// Twitterbedrótozás

twitter
Szabad követni: éntwitter // gyártwitter

// Keresni is lehet






// RSS

Kérésre házhoz is megyünk!

Bejegyzések // Kommentek.

// Gépház

A világdominancia felé a kiváló WordPress hajt minket. 
 A dizájnt eMeM köszörülte csinosra a mondovicsmihaly.hu  gyárterületén.

 Minden amit mond felhasználható Ön ellen © 2002-2009.