Nem lesz adás a zinternetvilágháló ezen kis szegletén előreláthatólag a jövő héten valamikor. Nem tudom pontosan mikor, és azt sem hogy meddig, sőt lehet hogy nem is. Na mindegy, én szóltam előre ha netalántán mégis.
Szóval ha mégis képhiba lenne, akkor az érdeklődőknek biztosan lesz valami hintve a plörklájnon.
Szombat délután ismét stúdióba vonultam és elkezdtük rögzíteni 4. dalomat. Ha minden igaz, nyáron klipforgatást is tartunk (eMeM, ugye eljössz?) és akkor elindulhat a karrierem Az új dal címe: "Na ki van itt?" Igazából ez egy ego dal lesz (ez esetemben nem is olyan meglepő). A klip pedig egy paródia lenne, amiben sok-sok Ogli G. meg hasonló kemény rapklip lenne kicsúfolva. Várok mindenkit szeretettel. Pontos dátumot majd írok.
Szúrom, mint ha muszály volna. Még a buszon is. Önelégedetten felnézek, majd tapasztalom h balra előttem is egy macen szúrja a kiscsaj. Ejbaz, nemá'! Aztán jobban megfigyelem.
Ez csak egy tiger. Nyertem!
Mert a szar dolgokat megjavítja, a jókat meg elbassza.
Letelt a sokak által alátámasztott egy hónapos betanulási időszak. Tényleg kell ennyi idő megszokni a dolgokat. Nem is történt már nagy dolog ezen a héten, nincsenek már nagy úúú-k meg ááá-k, működik minden feszesen.
Néha elcsodálkozom apróbb dolgokon, és azon, hogy másodszor is merevre fagy location váltásnál, de hát nincsen tökéletes nirvána, mindenhol van kutyaszar a járda szélén.
Már nincsenek megoldandó alternatívák a todo listában, már csak egy-két app árán/warezolásán kell elgondolkodni, szal pár dolog még trialban fut.
Megmutatom miket szedtem össze, mikkel laktam be az új vasat: ezekkel. Itt vannak a progikról leírások, meg statisztika, meg link a letöltéshez, minden jóság.
Ami listának én örültem volna kezdéskor, azt azért kiemelem ide:
Ha jól emlékszem nem beszéltem még a vásárlásról. Tehát a terméket a H2G2 Kft-nél vettem, Pécsett az alagútnál kell keresni az acélból kisajtolt alma emblémát. Jófej volt az eladó, annak ellenére hogy mindig csak zárás előtt tudtam bemenni. Asszem 2-3-szor voltam bent érdeklődni/szimatolni mielőtt megtörtént sale. Megvolt a felvilágosítás is, a start beállítások is mentek szépen, és kaptam feljánlást is a "ha bármi van, nyugodtan…" dologra. Azután leszámoltam a szajrét, aláírtam az aláírnivalót. Nem volt semmi extra, nem volt harsona. Vártam hogy megmutatják a titkos kézsfogást vagy ilyesmi, de semmi. Mindegy is, siettem haza, hiszen tyuki kolléga már várt otthon a diszkekkel és szúrtuk neki rendesen.
Ez lett volna a nagy switch sorozat, nem tervezek több ilyen összefoglaló irást. Ha valamire reácsodálkozok, vagy netán én generálnék szolúciót, arról beszámolok, de egyébként leálltam.
Jó a vas, ezt már mondtam, jó a rendszer is. Vannak még hátra dolgok (helyi hálózati kommunikáció finomítása, bootcamp megoldása, etc). Nem bántam meg, nem tudom milyen ficsőrt kéne a Microsoftnak kitalálnia, hogy 2 év múlva ne egy MacBookPro-ról verjem a nyálam. Más világ, más felfogás, amit tényleg csak erről az oldalról lehet látni. Olyen ez mint az a trükkös ablaküveg, aminek az egyik oldaláról csak a saját tükörképedet látod amint pofákat vágsz és viccesnek találod magad, a másikról pedig nyugodtan magadban mosolyogva nevetsz a túloldalon levő majomra, aki nem vicces, hanem nevetséges.
Sok műszaki kütyüvel vettem körbe magam az évek során, de videokamerám eddig még nem volt. Most, hogy készülődünk a nyaralásra (az, majd kap egy külön posztot is), úgy döntöttem, nem csak fotókkal, hanem videó anyaggal is gazdagabban szeretnék hazatérni a messzeségből. Ezért aztán hozzáértő operatőr kollégáim szaktudását segítségül hívva, választottunk egy kiváló tudású, ám egyáltalán nem drága videókamerát. Végül ezt a kis aranyos gépet választottuk ki. Szerintem pofás és a célnak pont megfelel. Hétvégén ballagás lesz a családban, majd ott gyakorlok először.
Jùnius 17. a nagy nap.
Kedvenc konditerembe jàrò, kèzilabdàs informatikusom 14-èn, szombaton kijön hozzàm, aztàn ha jò idő lesz, (=törtènik valami megmagyaràzhatatlan, ègi csoda, mert itt àllandòan esik) akkor elmegyünk a tengerre pancsikolni, meg napozni (egyenlőre mèg mindig Hòfehèrke vagyok ugyanis), romantikusan együtt ebèdelünk/vacsoràzunk a menzàn, telepakolom a tàskàkat, ès aztàn addio-magari non per sempre (remèlem nem örökre). Tessèk sajnàlni, mert szomorù vagyok, ès tessèk örülni a hazaèrkezèsemnek.
Bejegyzések // Kommentek.