2009. március

március
10

eMeM

Lucid dream

2009. március 10, 21:32

Az álmodó a siker izgalmától eleinte könnyen felébredhet, vagy beleeshet olyan csapdákba, mint például a hamis felébredés. Ebben az esetben az alany azt hiszi, hogy felébredt a tudatos álmából, ám valójában még mindig álmodik, viszont már nem tudatosan.

(wiki)

március
8

AteeG

Atee a filmesztéta #1

2009. március 8, 15:27

Kínzó közelség (Lakeview Terrace)

Néhány hónapja láttam először a film előzetesét a neten. Már akkor sejtettem, hogy ez nem lesz uncsi mozi. Múlt hétvégén sikerült megnéznünk DVD-n a Kínzó közelséget. Nézzük a tapasztalatokat:
Samuel L. Jackson egy kétgyermekes apát alakít, aki rendőrként keresi kenyerét. Egyedül neveli a gyerekeket, komoly erkölcsi nézetei vannak, amit senki és semmi nem szeghet meg. A szomszéd házba költözik egy fiatal házaspár, akikre már az első naptól gyanús szemmel néz (hű, eddig ez nagyon sablonos cikk lett). A párférfi tagja fehér, míg a nő néger, így jobb indok híján emiatt kezdi zaklatni a fiatalokat. Gyanús éjszakai látogatások, folyamatos verbális háború, oda-vissza “szúrkálódás” és persze a néző csak kapkodja a fejét, mert hol az egyik, hol a másik félnek adna igazat a vita hevében. De aztán történik valami, ami már sok, sőt sokk! Az eseményen hirtelen hatalmas fordulatot vesznek és megkezdődik a körömrágásig izgalmas végkifejlet. Hogy végül kinek lesz igaza és ki éri el célját, az kiderül a másfél órás sztori utolsó 10 percében. De, ahogy egy hozzám hasonló amatőr filmrajongó is írta a neten “mindenkinek van legalább egy idegesítő szomszédja”.
Na, de egy ilyentől mentsen meg az Isten…

9.0 / 10

március
8

AteeG

Atee a filmesztéta #0

2009. március 8, 11:45

Na, leírom, hogyan is képzelem majd ez a sorozatot. Megpróbálok folyamatosan aktuális lenni, ha valami új megjelenésű DVD-t nézek, leírom véleményem. Ha moziba megyek, megírom, mit is láttunk, s hogy tetszett a film. Lehet, hogy sokszor elfogult leszek, esetleg túl szélsőséges, de ez hozzátartozik a kritikához (én nem tudok pártatlan lenni, leírom, hogy mi is van és kész).
Néha elárulok majd olyan részleteket is, ami fontos, ám lehet, hogy ezzel rontom azoknak az élményét, akik majd csak a cikk elolvasása után szeretnék megtekinteni az adott alkotást. Az ilyen infóknál SPOILER ON és SPOILER OFF feliratok közé írok majd, értelem szerűen, aki nem akar előre tudni bizonyos meghatározó mozzanatokat, az átugorja az adott bekezdést. Az értékelés végén pontozni is fogok (mondjuk 1 és 10 közötti értékkel jutalmazom a filmeket). Ez így megfelelő, kedves Olvasók?
Rövidesen jön az első szösszenet…

március
7

eMeM

Bőszhedt Gyilkanyessz

2009. március 7, 23:28

március
6

eMeM

Péntekrül

2009. március 6, 21:31

Lement az első hét otthon, péntek lévén gondoltam írok erről, de nincs igazából mit említenem. Csinálódtak a dolgok, tetszik ez az életforma, jogilag ki kéne fehéríteni.

Úgyhogy ezt hagyom is, írok inkább a péntek más megvilágításáról. Most hazajöttem, késői busszal, így alkalmam van megszemlélni, hogyan megy az élet fél Magyarország falvaiban péntek este. Tavaszodik mindenhol, tény. A lányok mennek a szomszéd faluba bulizni, csípő kivillan, fülben akkora karika van, hogy már a karjukat is átvethetnék rajta. A buszmegállókban is maradéktalanul gyülekeznek a fiatalok, bámulják a transzfer portékát. A távoli sötétben fatövébe hugyozó alakzat rajzolódik, a tavasz tehát tény.

A hajtás utánra pedig bepésztelem a Grúffacsor verset. (Évi szerintem az a titka, hogy lenne egy normál szövegezés, és bizonyos szavakat gy torzít el, hogy 1-2 betűt beleilleszt. A szemed megakad az értelmetlenségén, de az agyad felismeri az eredeti szót, így mégis érted miről van szó.) Érdemes továbbolvasni a bejegyzés folytatását »

március
5

eMeM

Fánk

2009. március 5, 18:48

Évivel 1-2 hetente csinálunk valamit. Most fánkot. A cél az lett volna, hogy most én csinálok mindent úgy, hogy ő diktálja, és legközelebb meg úgy csinálom, hogy ő csak nézi és ellenőrzi.

Eredmény: soha a büdös életbe nem fogok nekikezdeni egyedül fánkcsinálásnak. Segítek szívesen, de egedül?! Áhh!

Az én konyhai tudásom és prfizmusom kimerül abban, hogy a teába csak úgy érzésre teszem a cukrot, nem pedig számolgatom a kanalakat… érzni kell a korlátokat.

március
2

eMeM

Hétfő. Majdnem (L)

2009. március 2, 19:58

Átlagosnál később keltem, egyeztettem, kabát nélkül (!!!) mászkáltam, dolgoztam, kicsit sportoltam is, és az van, hogy lefekszem amikor jól esik (nem pedig amikor muszáj), mert valószínűleg a holnapi nap is hasonló lesz.

Hétfő. Majdnem (L).

// Uccsó kommentek

// Twitterbedrótozás

twitter
Szabad követni: éntwitter // gyártwitter

// Keresni is lehet






// RSS

Kérésre házhoz is megyünk!

Bejegyzések // Kommentek.

// Gépház

A világdominancia felé a kiváló WordPress hajt minket. 
 A dizájnt eMeM köszörülte csinosra a mondovicsmihaly.hu  gyárterületén.

 Minden amit mond felhasználható Ön ellen © 2002-2009.