2009. május

Lehetséges, hogy az Évi ismét fog írni a zinternetvilágháló eme kis szegletébe, szóval ha gyanús a tartalom, akkor tessék lecsekkolni hogy ki is írta (cím alatt kis betűvel).

Reményeim szerint a női lélek* legbelsőbb bugyraiba nyerünk betekintést, de igazából nem tudom mit fog produkálni. Fogadjátok szeretettel.

* Még mindig a legműveltebbek kiváltsága annak ismerete például, hogy az embernek idegrendszere van (nem pedig “lelke”).

május
27

eMeM

Tente

2009. május 27, 23:22

Farkasszemet nézek a lassan pulzáló leddel. Ő már alszik, jó neki. Én is szeretnék tudni kattintásra sleepbe menni.

Jómúltkor láthattátok hogyan készül el egy látványterv. Most megnézhetitek hogyan lesz a layoutból weboldal.

Arra buzdítanám a szakmát, hogy mutassatok ti is többet a varázslatból!

május
23

Superhero Movie (Superhero Movie)

Paródiából manapság annyi van, mint csillag az égen (jaj, de szépen írtam). Annak idején volt ugye a Nagy durranás, a Horrorra akadva (az első, igazi része, persze), most meg minden második hónapban kijön valami eszement baromság, amiben főként a f*ngás, böfögés, hányás jelenti az első számú röhögésforrást. Na, ezekből a gagyikból van már nagyon elegem.
Most mégis egy ilyen kategóriájú matériáról beszélek Nektek, mivel múlt hétvégén arra vetemedtünk, hogy nézzük meg a Superhero Movie című filmet (végre nem adtak egy idióta magyar címet a cuccnak), mivel én úgyis szeretem a jelmezes, szuperhősös kalandokat. Nem mondom, hogy annyira elviselhetetlen volt a film, de messze állt az igényes paródiától, az tuti.
Adott egy fiú, aki megcsíp egy mutáns szitakötő (igen, a Pókember trilógia alkotja a film alapját), ettől főhősünk természetfeletti erő birtokába jut, s így ellenfeleit különleges gyorsaságával és ügyességével tudja legyőzni. Van aztán egy kis X-Men, Fantasztikus négyes, de csak egy-egy rövid utalás erejéig, aztán annyi…
Külön öröm volt a filmben feltűnő Leslie Nielsen, aki a főhős nagybátyját alakítja (Ő volt a legemlékezetesebb az egész gárdából).
Nem rossz, nem rossz, de valahogy nem az igazi. Nincs benne egyéni ötlet (a legszánalmasabb, hogy olyan poénokat is elsütnek, ami anno a Csupasz pisztolyban is benne volt), de egyszer azért meg lehet nézni.

5/10

május
22

eMeM

#2026

2009. május 22, 20:27

május
16

eMeM

Egy év

2009. május 16, 19:24

Ma egy éve volt a nagy switch, gondoltam megemlékezem róla. Nem akarok nyálverő összegzést írni és a frankót sem mondom meg. Az újdonság varázsa eltűnt, viszont még most is gyakran van olyan felkiáltás (szigorúan már csak magamban) hogy bazz, ezt a másikok miért nem így csinálják.

Halkan jegyzem csak meg, hogy a ragáj megállíthatalan. Évi ipodja:

május
16

eMeM

Ennyi

2009. május 16, 16:43

PC-s, internetes lámaságom még mindig a régi, és ezt most egy köcsög ki is használta. A wifi routerünkön volt beállítva egy felhasználónév és egy jelszó, ezzel tudtam meggátolni, hogy rácsatlakozzanak a netünkre. Eddig ez működött is, ám azt nem tudtam, hogy magát a routert is el kell látni valami biztonsági kóddal, hogy ne tudjanak belenyúlni illetéktelenek. Megszívtam. Valami elmebeteg ráment a router beállításainkra és össze-vissza állítgatott mindent, így nem tudtunk internetezni. Ma kijöttek a TVNetworkös fiúk, s hamar rájöttek, hogy mi is lehet a hiba forrása. De most már a wifi router admin felületét is védi egy szép hosszú jelszó (nem, Misi, nem az a nyúlfarknyi).
Kapja be, aki ilyen hülyeségekben leli örömét, hogy belenyúl más rendszerébe!!!!!

május
13

eMeM

?

2009. május 13, 22:54

vajon minden blognak az a vége h a tulaj rájön h tényleg csak önmaga miatt csinálja, de a bele fektett energia már nem ér annyit, amenyivel megszabadítja magát némi tehertől?

…nem lehet annyira gáz, ha a mindennapi problémák legnagyobbabbika (szószerinti idézet):

Az a baj, hogy a józsibarát pont a máónikával van egy időben.

// Uccsó kommentek

// Twitterbedrótozás

twitter
Szabad követni: éntwitter // gyártwitter

// Keresni is lehet






// RSS

Kérésre házhoz is megyünk!

Bejegyzések // Kommentek.

// Gépház

A világdominancia felé a kiváló WordPress hajt minket. 
 A dizájnt eMeM köszörülte csinosra a mondovicsmihaly.hu  gyárterületén.

 Minden amit mond felhasználható Ön ellen © 2002-2009.