Az élet nélkülem – avagy utópia egy pécsi legénylakásról

Már 10 napja nem vagyok otthon. Lelki szemeim előtt megjelenik a pécsi lakás, ahol három fiú folytatja titkos üzelmeit, és éli ki magát, most, hogy végre nincs aki rájuk szóljon.

Elmondom mit látok még: sörös/boros/rövides poharak, pizzásdobozok, tányérok és evőeszközök sokaságát a szobában az asztalon, ugyanezt a konyhában és a mosogatóban. Jobb esetben tele van a szelektív szemétgyűjtőnk, mert senki se viszi le, rosszabb esetben nem is gyűjtik szelektíven a cuccokat. A kisszobában a szőnyeg szívszerelmem szennyes zoknijaival és alsógatyáival van borítva, a nagyszobában ugyanez, csak az öccse edzős-cuccaival. A tűzhely ragad a ráfolyt spagetti és/vagy chillisbab és/vagy paradicsomleves maradékaitól.

Hát igen…hiányzik a sweet home.
Liebe Grüße: Éva