A gyár ilyen Microsoft partner, és a partnercégeknek volt egy konferencia, ahol a boss helyett én képviseltem a manufaktúrát. Érdekes volt. Volt egy-két nagyon geek. Kis alacsony köpcös kopaszodó alak, nagyon kockás ingben, aminek a bal zsebében nagyon sok toll van… meg egy PDA ;)
Aztán voltak ilyen muszájból ottlevő emberek. Ilyeneket hallottam a hátam mögött, hogy "ezt a kibaszott vistát már ötször újraraktam" meg hasonlók. És ekkor jöttem rá, hogy a Microsoftnak van a _legjobb_marketingje. Az apple elbújhat. Hiszen az nem akkora pukk, hogy a fanboyok egymást tapossák a keynoteokon és verik a nyálukat, de hogy a potenciális vevők elégedetlenkednek és mégis ott vannak és meghalgatják az igét, hát ahhoz valamit jól kell csinálni.
Aztán kíváncsi voltam rá, hogy az itthoni előadók mennyire pimpek, mert ugye kint azok. Na hát itt nem azok. Egyedül az Office OEM marketing menedzsert, Civin Pétert tudnám kicsit kiemelni. Próbált vicces lenni, meg kicsit pimpebb mint a többi, de hát náluk nem volt nehéz. Mondjuk már az elején leleplezte magát, mivel mondta, hogy volt kint Amerikában MS előadáson, ahol a más MS insidereket okították. Próbálkozott olyan magas labdákkal, hogy a PowerPoint jobb mint a szex, de a pimp előadásmódhoz kell ugyebár egy olyan közönség is.
És most akkor agyalok tovább, hogy vajon a fekete vagy a fehér mackbook megy-e jobban a szemem színéhez…
Én a fehérekbe vagyok szerelmes. Bár az air az ugye nem fehér hanem ezüst és az is tetszetős , csak kicsit keveset tud…
Az air szvsz egy kalap kaki.
Óh, Miska elhagyja a hagyományos laptopokat és mac-re vált?
hát legalábbis gondolkodik… nagyon
a zubby ingyen tartott volna neked MS előadást. asszem ő magától bilgéctől tanult
S mibe fáj egy mac gép? A cégnél nálunk csupa mac van a műszaki részlegben. Azzal vágnak, arról megy az ismétlés, meg minden.
Persze, mi szerkesztők síma PC-t használunk, de a műszaki részleges srácok csak mac-kel nyomulnak.
Bejegyzések // Kommentek.