Elárulom barátaim. Múlt héten egy kisteherautó segítségével mindenféle régóta selejtezett dolgot vittünk ki a szeméttelepre. Volt ott tárcsás mosógép, porszívó, kazettás magnó, PC-s DVD olvasó, villanytűzhely és egy kétszemélyes ágy. A város határában található ez a létesítmény, így erdőn-mezőn át vezetett utunk a célig. Apukám felkészített, hogy ne lepődjek meg az elkövetkező eseményeken, mert szokványos az, amit látni fogok. A bejáratnál két "brazil" család várakozott. Az egyszerűség végett ezentúl csak sárga, illetve fekete csapatnak nevezem őket (hajszín alapján). Megállítottak még a kapun kívül, s mikor elmondtuk, hogy mit szállítunk, mint az őrültek, feltépték a kisteherautó oldalsó ajtajait és egymást taposva kb. 30 mp alatt szín üresre pucolták a rakteret. A sárga csapat anyuka posztján lévő asszony két kézzel tépte a fekete asszony haját, miközben férjeik egymást rugdalva, ütlegelve rángatták a mosógépet ide-oda.
– "Ákádzsima umadzsa hima" mosógép! – üvöltötte az egyik.
– "Dikmá akádzsima" mijenké! – felelte a másik vezető.
Mikor kipakoltak, mi becsuktuk a kocsiajtót és röhögve eliszkoltunk onnan. Na, látjátok, ezért vicces a halasi szeméttelep!
kicsit tuningolt a hangulatom, úgyhogy előre is bocsánat, ha valakit megbántanék, de a szocialista indiánok ezen faja az evolúció zsákutcája, és szerény véleményem szerint úgy kell nekik :P
zSo! Tegnap a könyvtárban ott ültél velem szemben, mikor ez a post íródott :-)
Bejegyzések // Kommentek.