Kudarc-e az, ha több órányi fejlesztés eredményét (ami egy nem működő alkalmazás) másnap hideg fejjel töröljük?
Nem az. Ezt sokan nem értik meg, és amikor elkezdenek programozni és jön a sok így sem megy… úgy sem megy…. amúgy sem működik dolog, akkor 1-2 hét után feladják, mondván nem megy nekik a programozás, nem értik, és különben is. Pedig a fejlesztés pontosan erről szól. Adott egy nagy zsák, ez a probléma. És a zsák tele van kis labdákkal, mik közül csak egyetlen egy oldja meg a problémát. És a fejlesztési folyamat a labdák kiszedegetéséből áll.
Na most kudarc-e ha már kivettünk 100 labdát, de még mindig nem ürült ki a zsák? Na ugye hogy nem az, hiszen már 100 labdával közelebb kerültünk a kiürítéshez, csupán türelem és kitartás kell, hogy az összeset kiszedjük.
Mostanában az unalmas busz utakat azzal hidalom át, hogy leporolom a fejlesztő énemet. Konkrétan a facebook alkalmazásfejlesztésbe ásogatom magam bele, de ezt már tudjátok.
Nem akarok most itt tutoriálokat írni, tényleg csak felskiccelem egy adott út mozzanatait. Bele is vágnék akkor:
Ma már az nem programozó, aki nem akar programozó lenni. De azért bele lehet merülni rendesen és iszonyat jól el lehet szórakozni kódolás közben.
Két boltbamenés közt a hosszúhétvégémen azért kikapcsolódásként csinálódnak a dolgok a projektem körül. Megy a forráskód hegesztése szépen, mondjuk nem lesz bonyolult az oldal, de amikor magának dolgozik az ember, akkor baszott lassan generálódnak a sorok. El is határoztam, hogy minimum napi 20 sort írnom kell (összehasonlításképpen normál munkaidőben a gyárban 20 sort kb 2 perc alatt csinálunk).
Ez az első éles projekt, amit maces környezetben csinálok, így ez tekinthető igazi tesztnek. A coda remekül teljesít, kipróbáltam egy inverz kódszínezést és meglepően kényelmesnek bizonyult, asszem a dreamben is megpróbálom majd ezt a fajta nézetet belőni a gyárban.
Azért kváncsi lennék, hogy a drága olvasóim hány százaléka érti/értékeli ezeket a crazysloth-os poszotkat.
Bejegyzések // Kommentek.