Tudásra törpe, vakságra nagy.

Milyen nehéz az önök élete?

Képzeljék el egy pillanatra, hogy egy hátizsák van a hátukon.

Érezzék a pántját a vállukon. Érzik már?

Most töltsék meg mindennel, ami az élethez tartozik.

Kezdjék a kisebb dolgokkal, amiket a polcon vagy a fiókban tartanak, mindenféle kis kacat.

Érezzék mindennek a súlyát.

Ezután jöhetnek a nagyobbak: ruhák, konyhai eszközök, lámpák, a TV…

Most már elég nehéz lehet a táska.

De menjünk tovább.

A kanapéjuk, az ágy, a konyhai asztal.

Tegyék be ezeket is.

Az autójuk, tegyék be azt is.

Az otthonuk, akár egy kastély vagy két-szobás garzonlakás.

Azt akarom, hogy legyen helye a táskában.

Most pedig kezdjenek el gyalogolni.

Elég nehézkes, nemde?

Pedig ezt csináljuk magunkkal a mindennapi életben is.

Annyit teszünk magunkra, hogy mozogni se tudunk. És ne felejtsék el… az élet mozgásból áll.

Most pedig, dobják a tûzre a hátizsákot.

A múlt nem csupán egy fikció-e, mely arra szolgál, hogy a közvetlen fizikai benyomásaim és a lelkiállapotom között feszülő ellentmondást feloldja?

…nem lehet annyira gáz, ha a mindennapi problémák legnagyobbabbika (szószerinti idézet):

Az a baj, hogy a józsibarát pont a máónikával van egy időben.

Az ember mindig tanul valami fontosat a nagybátyjától:

A régi lányok úgy főztek, mint az anyjuk.
A mai lányok meg úgy isznak, mint az apjuk.

Ez a komputer, amelyet Földnek hívtak, akkora volt, hogy gyakorta nézték bolygónak, különösen
azok a sajátságos, majomszerű lények, amelyek szerteszét lófráltak a felszínén, tökéletes
homályban afelől, hogy mindannyian csupán a részei egy gigászi komputerprogramnak.