microsoft

Hú ezen pörögtem egyet. Nem copyzom ide, hanem olvassátok el jól.

A gyár ilyen Microsoft partner, és a partnercégeknek volt egy konferencia, ahol a boss helyett én képviseltem a manufaktúrát. Érdekes volt. Volt egy-két nagyon geek. Kis alacsony köpcös kopaszodó alak, nagyon kockás ingben, aminek a bal zsebében nagyon sok toll van… meg egy PDA ;)

Aztán voltak ilyen muszájból ottlevő emberek. Ilyeneket hallottam a hátam mögött, hogy "ezt a kibaszott vistát már ötször újraraktam" meg hasonlók. És ekkor jöttem rá, hogy a Microsoftnak van a _legjobb_marketingje. Az apple elbújhat. Hiszen az nem akkora pukk, hogy a fanboyok egymást tapossák a keynoteokon és verik a nyálukat, de hogy a potenciális vevők elégedetlenkednek és mégis ott vannak és meghalgatják az igét, hát ahhoz valamit jól kell csinálni.

Aztán kíváncsi voltam rá, hogy az itthoni előadók mennyire pimpek, mert ugye kint azok. Na hát itt nem azok. Egyedül az Office OEM marketing menedzsert, Civin Pétert tudnám kicsit kiemelni. Próbált vicces lenni, meg kicsit pimpebb mint a többi, de hát náluk nem volt nehéz. Mondjuk már az elején leleplezte magát, mivel mondta, hogy volt kint Amerikában MS előadáson, ahol a más MS insidereket okították. Próbálkozott olyan magas labdákkal, hogy a PowerPoint jobb mint a szex, de a pimp előadásmódhoz kell ugyebár egy olyan közönség is.

És most akkor agyalok tovább, hogy vajon a fekete vagy a fehér mackbook megy-e jobban a szemem színéhez… 

// Uccsó kommentek

// Twitterbedrótozás

twitter
Szabad követni: éntwitter // gyártwitter

// Keresni is lehet






// RSS

Kérésre házhoz is megyünk!

Bejegyzések // Kommentek.

// Gépház

A világdominancia felé a kiváló WordPress hajt minket. 
 A dizájnt eMeM köszörülte csinosra a mondovicsmihaly.hu  gyárterületén.

 Minden amit mond felhasználható Ön ellen © 2002-2009.