mozi

Megnéztük ezt a filmet tegnap, és az Atee azt mondta h írjak róla. Én nem nagyon értek a filmekhez, moziba is szökőévente egyszer jutok el, szóval nem igazán vagyok kompetens a témában, de a véleményemet végülis leírhatom a zinternetvilághálóra.

Szóval a filme nem az alap mesét dolgozza fel, nem is a folytatása, egy teljesen más történet a megszokott szereplőkkel és környezetben. Hogy tetszett-e? Nemnagyon. Nem volt semmi wow érzés (pedig nem voltam mostanában 3D-s filmen). Ne nézzetek rám hülyén, de ami igazán megfogott az néhány jelmez volt. Tetszett a design, nem mind, de pár darab stílusa nagyon jól el lett találva, jól illett ebbe a kicsit őrültfeelinges történetbe.

Hogy van-e mondanivalója a filmnek? Nem tudom… lehet, hogy csak bebeszélem, de nekem átjött valami, ami a 3D buzz és a mese sztori alatt van elrejtve. Mégpedig a normálistól eltérő létezés nyomasztó súlya. Az a feszültség, ami az átlagtól különböző embereket nyomasztja, legyen az más gondolkodás vagy a megszokottól eltérő vágyak. A félelem az őrültségtől, vagy legalábbis az annak tűnéstől.

avatarÍrtam már az Avatarról? Azt hiszem, még nem. Sablonos véleményformálás következik, de nem tehetek róla, nem tudok másképp írni erről a csodáról. Még december végén volt részem ebben az utánozhatatlan élményben. Kollégáimmal átutaztunk Szegedre, hogy megnézzük, mi is az a film, amitől elájul az egész világ. Most már tudjuk, joggal kapja a pozitív elismeréseket minden kritikustól.

Ez az az alkotás, amit nem szabad letölteni, kamerás vackokkal szórakozni, hanem össze kell kuporgatni azt az 1300 forintocskát és beülni három órára az egyik plázamozi nagytermébe. Kapsz egy 3D szemüveget (de nem azt a gagyi piros-kéket), hanem egy minőségi, nem színezett lencséjű cuccot. A film története valóban egy B kategóriás indiánmozi szintjét üti meg, de ettől ide nem is kell több. A látvány a lényeg, semmi más.

Hiába tudod, hogy sárkányok , meg mindenféle kék színű lények nem léteznek, egyszerűen nem tudsz elvonatkoztatni a látványtól. Az animáció kifogástalan minőségét mutatja, hogy (talán a filmtörténelemben először) nem tudod megkülönböztetni, mi az igazi, létező felvétel és mi az utángyártott CGI.
Komolyan mondom, tessék időt és egy kis pénzt rászánni, mert ezt otthon, TV előtt nem lehet átélni!!!

december
25

AteeG

Blu-ray a házban

2009. december 25, 11:58

DVD csomag 45
Bekékültem, gyerekek! 2002 óta van asztali DVD lejátszóm, az évek során nagyon sok filmet megnéztem, megvásároltam (ez a hobbim, ezt szeretem). Most májusban vásároltam meg egy HD projektort, mely még inkább emelt a házimozizás élményén. Azonban milyen az ember, mindig többet szeretne. Így most karácsonyra összekuporgattam a pénzem (na jó, anyuék adtak kölcsön) és megvettem egy LG BD370 Blu-ray lejátszót, hozzá pedig ezt a 3 lemezt. Hát igen…a HD az HD. Hatalmas élmény “elveszni a részletekben”. Olyan dolgot meglátni, ami eddig is ott volt, csak a felbontás nem tette lehetővé, hogy észrevedd. Király dolog ez a Blu-ray!

A recept oly egyszerű:

  • Rendelsz az internetről olcsó pénzért magenta-zöld színű papír 3D-s szemüveget (a fotó illusztráció)
  • Letöl…megvásárolod a Véres Valentin 3D című filmet
  • Szemüveget feldobod, filmet elindítod és ámulsz 90 percen keresztül

3dszemuvegBakker, rég láttam már ilyen térhatású filmet, de most a projektorral nagy élményt jelentett. Közel 3 méteres átmérővel csodálni, amint fejedig kinyúló puskákból repül feléd a golyó…vagy épp egy öreg bácsinak kampóval leszakított állkapcsa száguld egyenesen az arcod felé. Hm…Marha jó élmény!

És állítólag ez még csak a kezdet…

Megnéztük a Becstelen brigantykat. Én nem értek annyira a mozihoz mint Atee komám. Jó a film. Vicces és hát Tarantinos, érdemes megnézni.

Épp erről akarok csak egyetlen mondatot írni. Tarantino jó rendező, de a jó rendezők többször és sokféleképpen tudnak jók lenni. Nekem bejön ez hogy fejezetekre van bontva a film, és a fejezetek időrendje nincsen sorba, de kezd uncsi lenni.

június
13

AteeG

Mozizzunk nagyban!

2009. június 13, 13:24

Gyűjtögettem rá hosszú-hosszú ideje, de most itt van, megérkezett. Hivatalosan is beléptem a házimozi projektor tulajdonosok táborába. Nem volt olcsó, de az élmény mindenért kárpótol. Egy InFocus x9-es gépet választottam végül is. Mégnincs úgy kialakítva teljesen a szobám, hogy használhassam, de nekikezdtünk a szobafelújításnak és amikor kész lesz, már meglesz a cucc végleges helye is. Szerintem nagyon jól néz ki, eMeM, a nyár folyamán várlak egy nagyméretű vetítésre…

május
23

Superhero Movie (Superhero Movie)

Paródiából manapság annyi van, mint csillag az égen (jaj, de szépen írtam). Annak idején volt ugye a Nagy durranás, a Horrorra akadva (az első, igazi része, persze), most meg minden második hónapban kijön valami eszement baromság, amiben főként a f*ngás, böfögés, hányás jelenti az első számú röhögésforrást. Na, ezekből a gagyikból van már nagyon elegem.
Most mégis egy ilyen kategóriájú matériáról beszélek Nektek, mivel múlt hétvégén arra vetemedtünk, hogy nézzük meg a Superhero Movie című filmet (végre nem adtak egy idióta magyar címet a cuccnak), mivel én úgyis szeretem a jelmezes, szuperhősös kalandokat. Nem mondom, hogy annyira elviselhetetlen volt a film, de messze állt az igényes paródiától, az tuti.
Adott egy fiú, aki megcsíp egy mutáns szitakötő (igen, a Pókember trilógia alkotja a film alapját), ettől főhősünk természetfeletti erő birtokába jut, s így ellenfeleit különleges gyorsaságával és ügyességével tudja legyőzni. Van aztán egy kis X-Men, Fantasztikus négyes, de csak egy-egy rövid utalás erejéig, aztán annyi…
Külön öröm volt a filmben feltűnő Leslie Nielsen, aki a főhős nagybátyját alakítja (Ő volt a legemlékezetesebb az egész gárdából).
Nem rossz, nem rossz, de valahogy nem az igazi. Nincs benne egyéni ötlet (a legszánalmasabb, hogy olyan poénokat is elsütnek, ami anno a Csupasz pisztolyban is benne volt), de egyszer azért meg lehet nézni.

5/10

április
23

AteeG

Atee a filmesztéta #3

2009. április 23, 22:45

A mágus (The Illusionist)

Adott egy bűvész/mágus/illuzionista (Edward Norton), aki már gyermekkorától különleges tehetségével kápráztatja el a közönséget. Fiatalemberként egész színházi nézőterek telnek meg előadásai hírének hallatán. Ferenc József fia (igen, ez abban a korban játszódik, ráadásul Bécsben) mindaddig tiszteli a mutatványost, míg kedvese el nem kezd vonzódni a mágushoz. Azután a féltékenységet tett követi, s a városka rendőrfelügyelőjének máris egy szövevényes bűnügyet kell felgöngyölítenie. Ki lehet a tettes, na és vajon mi lehet az a nagy trükk mellyel a mágus egész végig csak megetette a hatóságokat és a persze a film nézőit is. Hiszen, ne feledjétek kedves filmrajongó AE olvasók, egy ilyen filmben szinte bármi lehet szemfényvesztés!
A színészi játék nagyon hatásos, az egész film kapott egy “sárgás” árnyalatot, amitől egy régi fénykép hatását kelti. Külön kiemelném a zenét, ami maximálisan magával ragadja a nézőt. És természetesen a filmvégi csavar, ami sok-sok plusz pontot hoz e heti filmünk végeredményéhez.

9.5 / 10

március
16

AteeG

Atee a filmesztéta #2

2009. március 16, 23:09

Tesó tusa (Step brothers)

Hm…Egyedül nem szeretek vígjátékot nézni, mert magunkban röhögni, az olyan…hogy is mondjam…idióta dolog, nem? Vasárnap este mégis úgy jött ki a lépés, hogy a kikészített DVD-k közül ezen a “vígjáték” címkés lemezen akadt meg a kezem. Jól választottam. Hangosan…érted, hangosan röhögtem. Egymagam! Szép…

A sztori szerint van egy nő és egy férfi, akik óriási hirtelenséggel egymásba szeretnek és összeházasodnak. De a nőnek és a férfinek is van egy 40 éves fia, akiket így az összeköltözéssel mostohatesókká léptetnek elő. Innen indul a szitu, hiszen a két középkorú, állástalan mamlasz a nap 24 órájában összezárva él, amitől rövid időn belül kiborul a bili és megindul egymás nagyon komoly csesztetése, míg nem a szülők besokallnak és elválnak. A feladat, újra összehozni az ősöket. ELŐZETES!

A filmben sok olyan “testi” humor van, ami nem igazán a kedvencem (pl. kilógó heregolyó, nagy f*ngások, stb.) de van pár annyira eltalált jelenet, amin a szó szoros értelemben kicsorduló könnyel kacagtam (pl. amikor a két mamlasz egyszerre kezd “alvajárni” az éjszaka közepén). Összességében nem egy hatalmas film, de egy unalmasnak igérkező estén jó választás lehet, ha kellőképpen el tudsz lazulni.

7.5 / 10

// Uccsó kommentek

// Twitterbedrótozás

twitter
Szabad követni: éntwitter // gyártwitter

// Keresni is lehet






// RSS

Kérésre házhoz is megyünk!

Bejegyzések // Kommentek.

// Gépház

A világdominancia felé a kiváló WordPress hajt minket. 
 A dizájnt eMeM köszörülte csinosra a mondovicsmihaly.hu  gyárterületén.

 Minden amit mond felhasználható Ön ellen © 2002-2009.