sorozataddikt

the-big-bang-theoryEgy új sorozatot találtam magamnak. Hasonlóan az IT Crowd-hoz itt is vérbeli kockák a szereplők, csak itt nem informatikusok, hanem szimplán okosak, és olyanokról beszélnek, amiket a normális emberek nem vágnak. Mindenesetre én dőlök a röhögéstől, és már a húrelmélet 26 dimenziós poénjánál tudtam, hogy jóra leltem… bár ez talán most rám nézve égő…

Szóval akik tisztában vannak a következő fogalmak jelentésével és szeretik a szitkomot, azok feltétlen cuppanjanak rá! (integrálás, klingon, wow, 42, hawking)

szeptember
9

AteeG

IT Crowd, ahogy Atee látja

2007. szeptember 9, 10:20

Tegnap éjszaka végre rászántam magam. Kissé félve ültem neki, mert azt hittem, hogy egy kissé elvont, PC-s poénokkat teli valamit fogok látni. Mekkorát tévedtem. Persze a PC-s poénok megvannak, de olyan jól adagolják, hogy még a hozzám hasonló alaptudással IT Crowdrendelkező ember is érti őket, nem kell attól félni, hogy olyannal viccelődnek, amin csak a szakemberek tudnak nevetni Laughing 4 részt sikerült is megnézni egymás után. Már azért hagytam abba, hogy maradjon mára is valami belőle. Nagyon szuper sorozat. A karakterek szerethetőek (nem félreérteni), a szituációk tényleg viccesek, az angol beszéd fantasztikus. Azok a hangok és kiejtések Wink

Azt egyébként nem is írtátok eddig (vagy csak én figyelmetlenkedtem megint), hogy ez a sorozat már lefutott hazánkban egyszer, Kockafejek címmel (bizonyíték a címre kattintva). Nem is hallottam róla idáig, amíg el nem kezdtetek róla áradozni. Egy szó, mint száz, örülök, hogy ajánlottátok nekem ezt a remek szórakozást nyújtó sorozatot! Köszönöm!

szeptember
6

AteeG

Megleptem magam

2007. szeptember 6, 13:03
Na, nem félreérteni, meg semmi extrára gondolni. Új munkahelyemről az első fizu jövőhéten érkezik meg, ennek örömére úgy gondoltam, meglepem magam egy kis csomaggal. Megelőlegeztem magamnak a meglepit, felugrottam kedvenc DVD-s oldalamra és lost2megrendeltem a LOST sorozat 2. évadát díszdobozban. Tudom, most jön a "miért nem töltöd le, minek erre pénzt kiadni, stb" de őszintén megvallva nem iszom, nem cigizek, s mivel nagy filmrajongó, gyűjtő vagyok, úgy éreztem, ennyi igazán belefér. Természetesen a fizu nagy részét el fogom tenni szűkösebb időkre, meg hasznos dolgokra, de azt hiszem, megérdemeltem ennyit az első adag cash-ből. Igazán ékes darabja lesz ez a gyűjteményemnek, kikerül a DVD-s polc legtetejére dísznek.
augusztus
30

eMeM

IT Crowd második évad

2007. augusztus 30, 15:36

Első rész.

Oszi tekerd be gyorsan, hogy mire hazaérek addigra lentlegyen!

(via lipi

 

augusztus
28

AteeG

Megnéztem a Heroes-t…

2007. augusztus 28, 14:00

Tegnap végére értem a Heroes sorozat első évadának. Tudom, sokan vagytok, akik már vagy a TV-ben vagy a gép előtt, de cikkhónapokkal ezelőtt befejeztétek az epizódokat. Nekem most jutott rá elég időm, kedvem. Hát…mit is mondhatnék. Amennyire nem értettem pár hónapja, hogy mit Heroes-ozik mindenki, most annyira meghajlok a sorozat alkotói előtt. Én teljesen másra asszociáltam a cím hallatán. Persze az első rész megtekintése után már képben voltam, hogy miről is lesz szó. Profi módon megírt történet, a trükkök kivitelezése is igazán látványos. Én feliratosan néztem, bár a beharangozó részeket szinkronosan láttam a TV-ben és meglepő módon, úgy is bejött a dolog. Nagyon jól megoldották az elvarratlan szálak nyitva hagyását, hiszen… SPOILER ON:

  • nem tudjuk, mi is lett az agyevő főgonosszal
  • ki az a még gonoszabb személy, akit a látnok kislány sem mer megkeresni
  • mi történt Peterrel és a repkedő testvérével

És a legfontosabb kérdés, amit nagyon nem értettem a legvégén. Ok, hogy Hiro a múltba teleportált, de mi történt ott vele csata közben??? Help me!

SPOILER OFF! 

július
10

eMeM

Dexter a Viasaton

2007. július 10, 00:25

Államvizsga miatt elfelejtette összekalózkodni azt a sorozatot, amiről már írtam (csak most nem találom), és amibe csupán két mondat alapján szerettem bele: "Dexter egy sorozatgyilkos, aki sorozatgyilkosokat sorozatgyilkol", valamint hogy "a főhős folyamatosan monológok formájában kommentálja gondolatmenetét".

És mostmár nem is kell kalózkodni sem. 

június
18

AteeG

A 24 az M1 műsorán

2007. június 18, 16:34

Júniusi 24 bejegyzésünk következik:

Bátor ez a királyi televízió, emberek. Amit a kereskedelmi tv-k nem mernek bevállalni, azt az M1 ismét megtette. Annak idején már évadkétszer lement itt kedvenc sorozatom első évada, s most a nyári pangásra való tekintettel úgy döntöttek, harmadjára is lefuttatják a sorozatot. Vasárnap esténként 2-2 epizódot láthat, aki 22 óra környékén odakapcsol a csatornára. Tegnap éjszaka már leadták a bevezető részeket. Próbáltam olyan szemmel nézni, mint mondjuk,aki eddig még nem ismerte a történetet.Nem vagyok benne biztos, hogy e két rész alapján máris rákattannék, mert valahol a 4. epizód végi csavarnál döbbentem rá először anno, hogy ez nem egy hagyományos nyomozós, lövöldözős sorozat lesz. És tényleg nem az lett. A másik furcsaság, hogy ugye a gyári DVD kiadáson nincsen szinkron, így megszoktam a színészek eredeti hangját + a feliratot. Itt persze magyarul szólalnak meg a karakterek, így kissé zavart, hogy néha teljesen más karakterű hangok csendültek fel a színészek szájából. De aki így kezdi el, annak semmi negatív érzete nem lesz, szerintem.

Ha teheted, nézd meg, s ha tetszett…kérd el tőlem a többi évadotTongue out

március
28

eMeM

Afro Samurai Soundtrack

2007. március 28, 08:46

Afro Samurai Soundtrack cover
Mivel a Ricsi már megírta a sorozat lényegét ezért most nem is erről fröcsögnék, hanem a zenéről. Hát, szóval jó. Gyorsan le is torrenteztem be is szereztem a soundtrack cd-t.

Helyezzék magukat kényelembe, a keverők mögött RZA.

március
6

eMeM

My Name Is Earl

2007. március 6, 15:52

My Name Is EarlÍme az új kedvenc sorozat. Ez a My Name Is Earl. Röviden a sztori: itt van Earl, aki ey tipikus amerikai sörivó, napjait egy kocsmában töltő, nem dolgozó, pitiáner kis ember. Aki egyszer rájön, hogy azért van ennyire szar élete, mert mindenkivel csak rosszat tett, ezért összeírja egy listára a rosszcselekedeteit, és elkezdi helyrehozni őket.

És ahogyan elkezd jókat cselekedni, a szerencse is mellé szegődik, mert mindig történik vele valami jó egyből. Például nyert a lottón kaparós sorsjegyen, de mivel szar ember volt, ezért 10 másodpercen belül elütötte egy autó, és a lottószelvényt kaparós sorjegyet kifújta a kezéből a szél. Aztán megtért, és mivel sokat szemetelt, elkezdte összegyűjteni a szemetet az utcán, és egyszercsak a szél eléfújta az elhagyott szelvényét sorsjegyet.

20 perces kis epizódok, folyamatos röhögés, és a kedvencem: a főszereplő végig kommentálja a történetet.

Útravaló:

február
14

eMeM

Meghallgatod!

2007. február 14, 11:35

A múltkor egy DC-zés közben megakadt a szemem az alábbi nótán. Bizony ez az univerzum legjobb sorozatának főcímdala:

The Sopranos – Got Yourself A Gun (mp3, ~4MB)

// Uccsó kommentek

// Twitterbedrótozás

twitter
Szabad követni: éntwitter // gyártwitter

// Keresni is lehet






// RSS

Kérésre házhoz is megyünk!

Bejegyzések // Kommentek.

// Gépház

A világdominancia felé a kiváló WordPress hajt minket. 
 A dizájnt eMeM köszörülte csinosra a mondovicsmihaly.hu  gyárterületén.

 Minden amit mond felhasználható Ön ellen © 2002-2009.