Sub Bass

szeptember
4

AteeG

Rapperek találkozója

2008. szeptember 4, 15:25

Szóval a SZIN-re azért mentünk, mert Sub Bass koncert volt este 9-től a Pepsi színpadon. Szabi 8 után már ott volt, előtte telefonon bejelentkeztünk Nála egy interjúra + én már akkor tudtam, hogy egy kis turpisságot is belecsempészek a beszélgetésbe. Az interjú elkészült rendje és módja szerint, de amikor végeztünk, rákérdeztem, hogy adhatnék-e neki egy demo CD-t, amin a saját dalaim vannak. Nagyon rendes volt, mert elfogadta és azt mondta, a kocsiban hazafelé meg is hallgatja a hanganyagot. Persze, ennek már lassan egy hete, s még nem szólt vissza senki semmit, de nem csüggedek, lehet, majd egyszer, hónapok múlva kapok valami visszajelzést valakitől…

augusztus
28

AteeG

Szombat este

2008. augusztus 28, 23:30

Kezdődik a SZIN, úgyhogy szombaton este irány Szeged, ahol egy rég nem látott kedves “ismerőst” tekintek meg a SZINpadon (érted SZINpad, hehe). Sub Bass Monstert középiskolás korom óta kedvelem (eMeM is így van ezzel, szerintem még mindig), s már hosszú évek óta nem jártam fellépésén. De ez most hétvégén megváltozik. Egy másfél órás élő fellépést nézünk meg egyik kollégámmal. A koncert előtt pedig…No, de erről majd utólag, ha már túl leszek rajta!

// Uccsó kommentek

// Twitterbedrótozás

twitter
Szabad követni: éntwitter // gyártwitter

// Keresni is lehet






// RSS

Kérésre házhoz is megyünk!

Bejegyzések // Kommentek.

// Gépház

A világdominancia felé a kiváló WordPress hajt minket. 
 A dizájnt eMeM köszörülte csinosra a mondovicsmihaly.hu  gyárterületén.

 Minden amit mond felhasználható Ön ellen © 2002-2009.