anticián

augusztus
9

AteeG

Megújult az AE

2009. augusztus 9, 23:32

ALARM! Nyáladzás következik!

Mit is mondhatnék? Szokás szerint megint csak egy frankó, új, mégis kissé ismerős dizájn köszön vissza arra az olvasóra, aki piciny honlapunkra rákattint. Igazából nem emlékszem, hogyan indult annak idején ez az egész blog dolog. eMeM vetette fel még középsulis korunkban, hogy legyen egy közös weblap. Ő megszerkesztette az alapjait, én meg néhány olyan infót toltam fel rá, amiről azt hittem, talán mást is érdekelhet. És ami a legjobb, hogy még mindig működünk.

Az évek alatt sok átalakítás, sok komolyodás ment végbe, de számomra az AE még mindig az a “saját kis kedvenc”. Nem tudom, rajtunk kívül okoz-e másnak is örömöt a honlap, de mi (szerintem nyugodtan mondhatom eMeM nevében is) nagyon jól érezzük magunkat a véleménynyilvánítás eme formájának használata közben.

Köszi eMeM az újabb káprázatos fejlesztést! Nektek meg köszi az érdeklődést!

Megajándékoztam magam +2 giga rammal, így már 4GB-nyi adatot lehet onthefly tárolni.

Kapcsolódó tweet.

Na nem is ez a lényeg, hanem a jófejség, ami a H2G2 felől érkezik (pécsi apple bolt, innen van A VAS). Megrendeltem a modulokat, szóltak h megvan menjek be. Bementem és kiderült hogy valamiért nem működnek. Az eladó próbált több csomagot is, de nem lett eredmény, így aztán nem párba válogatott modulok kerültek a gépbe INGYEN, mivel befáradtam kvázi feleslegesen. Szóval most benne van a 4 giga, a fiókomban itt van a régi 2×1 giga és nem fizettem semmit. Ha majd megjönnek a párba válogatott modulok akkor persze bemegyek és kicseréljük és fizetek tisztességesen, de szerintem nem túl sok bolt vállal be ilyen rizikót manapság.

Frissítve:

Meg is jöttek a párba válogatott modulok, az xbench szerint tényleg gyorsabbak egy hangyafasznyival.

június
23

eMeM

Archív

2009. június 23, 14:33

Néha csinálok mostanában olyat, hogy csak úgy bekattintok az archívumba, és tökre jó visszaolvasni a saját 1-2-3 éves írásaimat. Ezeken keresztül teljesen visszakerülök azokba az időkbe amikor írtam, majdnem ugyanazok az érzések kerítenek el, mint amiket az íráskor éreztem. Megint szerelmes vagyok, megint a vizsgáktól félek…

Tudom ez titeket nem érdekel de nekem nagyon fasza. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki még mindig nem kezdett el blogolni. Ezt a műfajt magadnak kell csinálni, én így  gondolom.

Ha valaki még mindig értéket lát a mostanában nagyon ritkán előállított kontentben attól bocsi a silány minőségért.

500 MB-os (ez a havi korlát) netem volt a pannonnál, amit 2 éves hűségre adtak (1 éve írtam alá), havi 1980 magyar királyi forintért. Valamiért rátévedtem a pannon mobilnetes ajánlataira, és látom, hogy a legkisebb csomag már 1 gigás változatlan árért. Gondoltam ez megér egy gyors üf tárcsázást (1220, pannonos telefonról ingyenes).

Így is tettem. Megérdeklődtem, hogy nem lehetne-e esetleg, hogy megduplázzák az én korlátomat is de úgy, hogy a havidíjam ne változzon. A válasz meglepő volt: de. Ki kell fizetni 800 királyi magyar forintot a csomagváltásért és kész. Bediktáltam a mobilnetes sim telszámát és a jelszót, és kaptam a tájékoztatást, hogy a következő hónaptól már 1 giga a korlát.

(mondjuk az utóbbi időben az 500 megának is megmaradt majdnem a fele, de hát ami jár az jár, fszom.)

március
30

Ó jaj! Mi van itt, az iwiwről írok? Világvége…

De jó lesz ez gyerekek. Végre olyan emberek kerültek oda, hogy talán én is használni fogom. Az új design szerntem faszás lesz, már amennyit láttam belőle. Remélem a külső fejlesztések is megugorják a facebook által felállított mércét. Attól azonban tartok, hogy sokkal zártabb marad az adatbázis, így igazán hasznos dolgok talán nem fognak születni, de meglátjuk.

Ezt most tényleg érdeklődéssel várom.

március
13

eMeM

Fánk, basic edition

2009. március 13, 22:13

Na a múltkori fánkos sztorival magas volt a léc, d mint kiderül, fánkból sokféle van. Van egyszerűbb és összetettebb. Múltkor a professional editiont léptük meg, most nekimentem a talán legegyszerűbbnek.

Hozzávalók

  • 30 dkg liszt
  • 2 joghurt (mondjuk valamilyen gyümölcsös)
  • 2 tojás
  • bátorság
  • 1 sütőpor
  • csipet só
  • 2 db ellenőrzést végző női szempár

Elkészítés

A lisztet és a sütőport összekeverjük. Beleütjük a 2 tojást, csipet só, 2 joghurt, majd ezeket késszel összemarcingoljuk addig, amíg nem kapunk egyetlen gusztustalan állagú masszát. Ezután forró olajba kb pinponglabda nagyságú darabokat dobálunk, és figyelünk rá, hogy ne égjen meg (fél perc/fánk kb). A tésztából az egyes darabokat a legegyszerűbb vizes kanállal kiszedni. Két kiszedés közt mársd a kanalat egy bögre vízbe.

március
2

eMeM

Hétfő. Majdnem (L)

2009. március 2, 19:58

Átlagosnál később keltem, egyeztettem, kabát nélkül (!!!) mászkáltam, dolgoztam, kicsit sportoltam is, és az van, hogy lefekszem amikor jól esik (nem pedig amikor muszáj), mert valószínűleg a holnapi nap is hasonló lesz.

Hétfő. Majdnem (L).

október
23

Szóval…én vártam, hogy majd jönnek a fikázós bejegyzések az AE-n arról, hogy mekkora egy puruttyaság ez a “Celeb vagyok, ments ki innen!” műsor. De nem írtatok. Akkor én most megteszem. De nem fogom fikázni. Én végignéztem, mert érdekelt, mit hülyülnek a dzsungel közepén a magyar hírességek. Mondjuk javarészt Horváth Éva miatt néztem a műsort, de ez most mellékes…
Tetszett, ahogy csapatba verődtek, megoldották a feladatokat, stb! Szerintem ötletes műsor volt (tudom, kintről vették az egész műsortervet, de akkor is jól magyarították)
Állítólag jövőhéttől már indul a 2. széria, de abban nem lesz Horváth Éva, így nem kezdek neki. Hehehe!

január
15

eMeM

Eltűnt a hó Pécsről

2008. január 15, 21:08

Így hogyan azt a címben írtam vala, becsszó!

Pénteken még manőverezni kellett a kajak letaposott és lejegesedett szaron, és kerülgetni kellett a angy latyakhegyeket, erre ma reggel látom, hogy sehol semmi. Egyedül ott van némi kis csárkupacs, ahol pénteken még méteres rakások voltak.

És volt reggel még valami a levegőben. Nemtom mi, de amikor beszívtam (a levegőt, ugye) akkor nem volt az az éles fagyósan maró érzés a tüdőben. Nem mondom azt, hogy itt a tavasz, de valami van. Ezt szeretem ebben a városban, ha megindul az idő, akkor nincs ami megállítsa. Hajjdevárom már a nyáresti városközpontbacsászkálást. 

december
27

eMeM

UPC Elektricity

2007. december 27, 13:23

Megint a Szőke/Badár féle UPC reklámról írok. Betalált, na. Tetszik, hogy az ilyen agyoncsépelt "Kellemes ünnepeket kíván Önnek az X cég" típusú az évnek ezen szakában kötelező image spotokban is tudtak egy kicsit újat hozni, és el merték intézni egy "Kellemes pihenést!"-tel.

Viszont egyetértek angelday b.) meglátásával is, miszerint ezek a spotok már túl bonyolultak, túl szórakoztatóak ahhoz, hogy átjőjjön elsőre az általuk hordozott marketingtartalom. Image kampánynak viszont kiválóak szerintem, bár annak meg már ez túl sok még egy UPC szintű cégnek is.

(Nem értek a médiához/marketinghez, csupán érdekel kissé, és hobbitudásomat véleményemet közlöm.) 

// Uccsó kommentek

// Twitterbedrótozás

twitter
    • Szabad követni: éntwitter // gyártwitter

      // Keresni is lehet






      // RSS

      Kérésre házhoz is megyünk!

      Bejegyzések // Kommentek.

      // Gépház

      A világdominancia felé a kiváló WordPress hajt minket. 
       A dizájnt eMeM köszörülte csinosra a mondovicsmihaly.hu  gyárterületén.

       Minden amit mond felhasználható Ön ellen © 2002-2010.

      Warning: stristr() [function.stristr]: Empty delimiter in /var/www/wu-7/public_html/www.aeonline.hu/wp-content/plugins/wassup/wassup.php on line 2093