Dall’Italia

olasz_konyvek.jpg

Olaszországban egyetemistának lenni "nem fenèkig tejfel:-)". Számomra teljesen érthetetlen a dolog, mert nem ehhez vagyok szokva. Szóval én csak hétfőtől szerdáig járok iskolába, és erre a szobatársam azt mondta, hogy milyen jó nekem, így legalább marad 3 napom a tanulàsra. MIVAN? – mondom. És tényleg. Itt a diákok, ha van egy kis idejük, beülnek a könyvtárba, és tanulnak(!), már most, két héttel a suli kezdete után. Felfoghatatlan. Persze a dologhoz az is hozzátartozki, hogy itt szombaton is van tanítás – és nemcsak az egyetemen, hanem általánosban, meg a középsulikban is. Brutális. És 1 egyetemi kurzus nem heti másfél órát vesz el az ember életéből, hanem heti 3-szor 120 percet (bár a tanárok általában sokat késnek). Az osztályzatok pedig 18-tól (minimum szint) 30-ig vannak. Ezek után nem csodálkozom, hogy a szobatársam pl. a 6. évèt tapossa a műszaki karon. Elvileg nyàron diplomàzik – szorítsunk neki.

Az összes Dall'Italia poszt…

Hasonló írások

polipok.jpg

Tehát ígéretemhez híven most az itteni boltokròl, meg vásárlási szokásokról ejtenék szót.

Csak pici üzletek vannak. Firenzében NINCS bevásárlóközpont, mert FIRENZE EGY bevásárlóközpont.

Vannak ugye a turistáktól hemzsegő mercati-k, a piacok, ahol szuveníreket, bőr cuccokat, könyveket, képeslapokat, zöldséget, gyümölcsöt, újságot, ruhákat lehet kapni.

Aztán vannak a supermercati-k, vagyis Interspar-jellegű boltok, ahol szinte mindent meg lehet venni. Van egy sor csak a zöldségeknek, egy másik csak a sajtoknak, egy harmadik csak az olivaolajaknak, egy negyedik a tésztáknak, stb. Aztán éppúgy, mint a Tesco-ban, vannak akváriumok, ahol rákok, meg rondábbnál rondább halak úszkálnak, a jéègen pedig polip-, szépia-, meg kagylótetemek sorakoznak. És minden bolt mindig tele van, mintha mindenki állandóan csak vásárolna.

A Gucci, Bvlgari és az Armani üzletek ajtajában mindig ott áll az öltönyös, jóvágású biztonsági őr, szóval ezekről sajnos nem tudok beszámolni.

Az összes Dall'Italia poszt…

Hasonló írások

pasta

Szò ami szò, rengetegfèle minden van, de hogy vàltozatos lenne, azt nem mernèm àllitani. Kivève persze, ha vàltozatosnak nevezzuk azt, ha valaki minden àldott nap tèsztàt eszik.

Az olaszok egyèbkènt szerintem alig esznek. (Eldobnàk a hajukat, ha kiderulne, hogy èn otthon hàny kolbàszos meg nutellàs szenyòt vàgtam be reggelire. De itt kint tobbè-kevèsbè felvettem az itteni szokàsokat.)

Tehàt a reggeli minden esetben caffè-ès ennek kulonbozo vàlfajai, valamint keksz, de nem àm egy zacskò Pilòta, hanem max 2-3 db.

Az ebèd tobbfogàsos. Az elso fogàs mindig "pasta" sajttal megszòrva, a màsodik meg valami kis hùs korettel, ami lehet bab, krumpli, rizs, kàposzta-legutòbb a menzàn valami olyat ettem, amirol elkèpzelni sem tudtam, hogy mi lehet, de elèg jò volt.

A vacsora salàta, vagy gyumolcs, vagy megint "pasta". A boltokban rengeteg zoldsègfèle van, amikrol fogalmam sincs, hogy mik, valòszinuleg nem is fogom megtudni, mert az àruk elèg borsos, de errol majd legkozelebb…

A összes Dall'Italia poszt… 

Hasonló írások

Cinghiale bronzeo / Bronz vaddiszno

A bronz vaddisznó a piactéren áll (ül), elég élethű, ebből kifolyólag elég ronda is. Nekem kicsit úgy tűnik, mintha rajtam vigyorogna. Szóval a néphiedelem szerint aki megsimogatja, az biztosan visszatér Firenzébe. Pont ezért nem simogattam meg jó pár napig, de tegnap 1-2 órára kisütött a nap és megint pont arra jártam. Megvártam, míg a sok ázsiai végigtapizza és lefényképezkedik mellette, aztán gyorsan rápaskoltam én is az orrára. Persze csak mert ahhoz, hogy visszatérjek ide, előbb haza kell mennem:-).

u.i.: Itt is van Metro újság és tök ugyanolyan, mint otthon.

Hasonló írások

Amióta megérkeztem, megállás nélkül esik az eső és nem nagyon voltam sehol, leszámítva a tegnap esti kiruccanást a Salamanca nevű bárba, ahol egy kancsó sangria 15 euroba kerül, de barátoknak csak 10.

Szoval a sok esőből lassan kezd elegem lenni es szerintem a fent említett sok merda-nak sem tesz jót, amibol a kulvarosban egy negyzetméterre minimum kettő kupac jut. Nem akarok általánosítani, de Romában ugyanezt tapasztaltam. A belváros tiszta, de a külvárost ellepi a merda. Na ezekhez a kupac merda-khoz tudnám most hasonlítani a lelkiállapotomat. Remélem hamarosan tudosíthatok majd vidámabb dolgokról is, de most sajnos csak ennyi tellett tőlem.

Hasonló írások

Vendégbloggerrel emeljük oldalunk színvonalát. Életünket megszépítő és izgalmassá tevő drága Évink elhagy minket pár hónpara, és Olaszországban folytatja tanulmányait. A dolog kézenfekvő volt számomra, megkértem, hogy egy-két hetente írjon az ottani életről, hogyan mennek a dolgok arrafelé.

A bejegyzésekből sorozat lesz, ami önálló kategóriát kap, így egyetlen kattintással csokorbafoghatóak lesznek.

A szót át is adom most neki, jöhet a bemutatkozó:

Kedves Mindenki!
Nagy megtiszteltetés, hogy ezentúl én is írhatok az egyik kedvenc élettársam (eMeM) blogjába, köszönöm a lehetőséget, remélem sikerül majd felnőnöm a feladathoz.

Nos igen, a hír igaz, már csak hármat kell aludni, aztán arrivederci. Mivel már negyedéves vagyok és német-olasz szakos, rám is fog férni végre egy kis külföldi nyelvtanulás, különben esélyem sem lenne a sulit befejezni. Biztos nagy kaland lesz, bátorítok mindenkit, hogy pályázzon, nyerjen, aztán csak egy egész nyarat kell végigdolgozni, hogy az egyetemtől kapott pénzt kipótólva még éhezni se kelljen külföldön. Firenze a világ egyik legszebb városa, úgyhogy sok mesélnivalóm lesz.

Hasonló írások

// Uccsó kommentek

  • eMeMElvileg mostanaban az utolso
  • eMeMJárgány :)
  • AteeGElvileg mostanaban az utolso
  • eMeMElvileg mostanaban az utolso
  • AteeGLe a kilókkal :)
  • eMeMLe a kilókkal :)
  • AteeGElvileg mostanaban az utolso
  • eMeMElvileg mostanaban az utolso

// Twitterbedrótozás

twitter
    • Szabad követni: éntwitter // gyártwitter

      // Keresni is lehet






      // RSS

      Kérésre házhoz is megyünk!

      Bejegyzések // Kommentek.

      // Gépház

      A világdominancia felé a kiváló WordPress hajt minket. 
       A dizájnt eMeM köszörülte csinosra a mondovicsmihaly.hu  gyárterületén.

       Minden amit mond felhasználható Ön ellen © 2002-2009.

      Warning: stristr() [function.stristr]: Empty delimiter in /var/www/customers/vh-36/web/home/www.aeonline.hu/wp-content/plugins/wassup/wassup.php on line 2093