…és kiiírt valamit a windows7 és nemtom mi van ilyenkor…
Kövezzetek meg, de ezt válaszoltam:
Windows supportból már nem vagyok up-to-date egy ideje… és ez nekem így a jó :p
Viszont az informatik már nem megkerülhető. Szükség van rá mindenhol, nem vitás. Nekem ez nem kihívás, mivel amikor fiatal(abb) voltam, még kalandnak tűnt ez, megtanulta az ember. A mai fiatalok pedig szószerint beleszületnek ebbe. Tizenévesek suli után csak paralell msn ablakokon keresztül szocializálódnak, ami nem hiszem hogy jó, de ez van. A két éves unokaöcsém a bilin ülve szóban irányitja az unokahúgomat, hogy milyen gombokat nyomjon a játékban. Nemmondom, jól tud a kiscsávó: remote control with voice mindenféle hangelismerő szoftver nélkül.
Viszont van Magyarországon egy olyan generáció, akiknek teljes idegen világ ez, és csak a munkájuk adminisztrációs részében bekövetkezett innováció kénszeríti rá őket ennek a dolognak a használatára. Persze tudom vannak városi legendág internetező szupernagyikról, de ilyen csak a bulvársajtóban van, a 40-es generáció felettiek csak szopásként élik meg ezt az egészet. És ezen még az wiw sem segít.
Node nagy unalmamban szétkaptam az előbb a masinát, látom a helyén van a cucc. Ez ilyen mini PCI valami baszként van beaplikálva a billentyűzet alá. A befogása jónak tűnt, az oldalsó tartó pöckök is a helyükön voltak, legalábbis úgy tűnt. A legelső csodatechnikával indítottam a javítást: Rodolfó módjára kivettem a cuccot, ráfújtam, majd visszatettem. Reboot. Semmi.
Kikapcs, megint szétszedem, azt az egy darab kábelt nézegetm kicsit, hátha. Aztán mikor visszatolom, nemtom milyen indíttatásból nyomtam rajta még egy izmosat, és a kis köcsög pattant még egyet. Ejbaz. Reboot. Jön a balloon: Új hardver… telepítés kész… működik.
Most vállat veregetek és kockulok kicsit, szigorúan 56 kával… heló 2008! ;)
Aztán gyorsan hozzátette, hogy neki mp3-ba kellene. Na itt mind megdermedtünk egy pillanatra és néztünk a másikra, hátha csak félreértettük és a másik vágja mit kér a hölgy. De nem, mind jól értettük. Rákérdeztünk hogy most akkor mit is. Hát mondja hogy a bescannelt képet alakítsuk át mp3-ba mert neki feltétlen abban kell. Ekkor elmagyaráztuk hogy hogyan is működik a scanner, és hogy mi az a képformátum, és hogy mi az az mp3.
Ekkor megvetően ránknézett mint aki tuti biztos a dolgában és csak annyit mondott hogy “szóval akkor nemtudjátok megcsinálni” és sarkonfordult.
Egy fél pillanatig bámultunk utána, nem szóltunk semmit, aztán hangtalanul mindenki visszatért a monitorok mögé.
Vagy ha megtörtént a baj, akkor csökkenttt módban a nemkívánatosat el lehet távolítani.
Mondom neki most menjen haza nyugodtan, mert ez elfog tartani kis ideig, majd szólok mikor jöjjön. Végre. Gyors átraktam a régi gépemből a cd-romot mert az nincs a cuccban. Win telepítő indul – nézhetem a csillagkaput. Mire vége lett a filmnek, addigra a setup is végzett szépen. Gyors feltúrtam rá pár alap progit, meg a colint. Telefon, jöhet. Eljön. Mondom miket vegyen majd bele, hogyan kérje a boltban. Azt mondja áá, ráér az, úgyse érdekli annyira. Egy sután elhangzó “mivel tartozom” meg a kínos mosolygás után a csávóka elviharzik. Egy óra múlva telefon. Szerzett valakitől kormányt, azzal akarja tolni a colint. Bedugta de nem megy. Mit csináljon.
Na ilyenkor megy fel a vérnyomás. Szóval értitek, eddig totál nem érdekelte a dolog, most meg már minden szarral akarja nyomni. Mondom hogy hát az nem úgy megy hogy csak bedugom és kész, kell oda driver meg minden szar, de ezt ÍGY MESSZIRŐL VAKTÁN NEM TUDOM elmondani. És itt van a lényeg. Amikor telefonon kellene segíteni. Ez csak akkor működne ha az illető valamilyen szinten vágná a dolgot, és nem lenne gond mondjuk a “nyisd meg az eszközkezelőt” utasítás megértése.
Tesóm szólt, hogy lenne egy ismerőse, aki panaszkodott, hogy nem megy a frissen megrendelt internetük. Az a szereld magad ADSL akció volt, amikor a megrendelés telefonon történik, és kiküldik a cumót postán, azt boldogulj. Hát az áldozat nem boldogult.
Megérkezünk a helyszínre, eléggé fullos a kéró, meg nekem ugye nem is ismerősöm, gondoltam magamban a végén biztosan a kezembe nyom egy kis honoráriumot :) Hát nem. Node ne szaladjunk ennyire előre. Már az elején letisztázom, hogy én még konkrétan ilyen szereld magad dolgot még sosem üzemeltem be, szóval nem 100 a dolog, de megteszek minden tőlem telhetőt. Beülök a gép elé, látom a káoszt ami a modem körül van. Kábelek össze-vissza dugdosva. Nézem a mellékelt bekötési ábrát. Eléggé egyértelmű, szépen le van rajzolva a modem, a telefon, a szűrő meg a gép, és frankón jelölve vannak a kábelek meg az aljzatok, hogy mi merre hány méter. Kb így kellett volna a bekötésnek lennie: jön a telefonkábel a házba, ez belemegy a szűrő “A” aljzatába, aztán megy egy kábel a szűrő “B” aljzatából a modem “Phone” lukjába, továbbá a modemből megy egy hálókábel a gépbe, illetve egy telefonkábel a “Line” aljzatból a telefonba. Ehhez képest valahogy így volt a dolog: a szűrő ősszevolt kötve a modemmel, aztán a modem másik aljzatából vissza volt kötve a szűrő, és a modem még be volt drótozva a gépbe a hálókábelen keresztül. Érted, a telefonzsinórnak köze nem volt az egész összeállításhoz, és mégis csodálkoztak hogy nincs net. De mondták, hogy a vonal jó, mert telefonálni tudnak. Bamm. A számítógép és a telefon közt csak az volt a közös, hogy ugyan abban a szobában voltak. Semmi fizikai kontakt, azt reméltem hogy ez minden debilnek feltűnik, hogy ez így nem okés, de tévedtem.
Mindegy. Bekötöttem mindent szépen. Látom hogy a gépen már vagy 3 telefonos kapcsolat definiálva van. Az emberünk azért próbálkozott… :) Ezeket kérdés nélkül töröltem is, úgy voltam vele, hogy inkább gyors bekonfigolom előlről, az biztosabb, mint a rosszban keresni a hibákat. Nem működött. A hibaüzenet nem volt túl informatív, de az láttszott, hogy már a kapcsolódás legelején elfekszik, valahol az autentikáció körül. Kérdem, hogy biztosan ez-e a jelszó és felhasználói név. Mondja persze. Mivel nem az volta hibaüzenet, hogy hibás név és jelszó, ezért ezen dolog felett továbbsiklottam. Belőttem megint a konfigot, ugyanez. Nézem, hümmögök. Megint megkérdem a jelszót hogy biztos az-e. Perszehogy az. Már már ott tartottunk, hogy nemtom mi a baj, hívja fel az ügyfélszolgálatot. Aztán eszembe jutott, hogy hát minden ilyen dolghoz kell szerződés, még akkor is ha ez ilyen távrendelős dolog volt is. És a szerződésen rajta kell lennie a jelszónak. Ezért elkértem a szerződést. Hát olyanjuk nincsen, mert ők csak telefonon intézték ezt, és postán jött a cucc, ők nem írtak alá semmit. Hmm. Érdekes. Na azért mondom túrjanak elő minden papírt, amit hozott az a postás.
A szerződés hamar előkerült. Ott figyelt rajta a JÓ felhasználónév és jelszó. Mivel a buhera közben volt minden frankó pia meg palacsinta ezért nem hagytam szarban a klienst. Átírtam. Egyből ment minden. Ezután kellett neki mondanom olyan oldalakat, ahonnan le tudja tölteni a legújbb filmeket és zenéket. Sóhajtottam. Gyors feldobtam egy DC-t, nagyjából elmagyaráztam a használatát (nagyító ikon a keresés, beírod mi kell, duplakatt a letöltés). Hálálkodás ment ezerrel, de a tesómnak beígért Robbie Williams CD azóta sem jött meg (ha már én ingyé dolgoztam, legalább neki legyen valami haszna, hisz ők úgyis találkoznak gyakran).
Folytatása (sajnos tuti) következik…
Félreértés ne essék, azon barátaim akik olvassák ezt a blogot, és segítségül hívtak valamikor is (gyors fejszámolás, asszem 4-en vagytok), nehogy magukra vegyék ezen írásokat. A barátok mások. Nekik szívesen segítek, de a haverom ismerősének a szomszédjának kellene kis help (aki mellesleg még bele is szól a buherába mert ő mindent tud) stílusú emberek kikészítenek. Jöjjön az előszó!
Az egész történet majdnem tíz évvel ezelőtt kezdődött. Ekkor lettem PC addikt. Mivel nem úgy álltunk, hogy egyből valami pro cuccal toljam, ezért ha nem akartam unatkozni, akkor hamar nem játékokat nyomtam a vason, hanem vagy magával a vassal játszottam, vagy magam írtam a játékprogramot. Ezen idők alatt rájöttem, hogy a számítógép több mint játékszer, nagyon komoly berendezés, és már akkor tudtam, hogy erre az útra terelem az életem (ez általános iskola közepe felé volt, más érettségi után sem tudja mit akar…).
Már 1-2 év után annyira májer voltam, hogy a rokonok vagy felnőtt ismerősök is tőlem kértek tanácsot. Hívták a Misikét, mert az anyja azt mondta hogy hát ez a gyerek éjjel-nappal csak azt a szart nyúzza. Aztán persze valahogy mindenhol megoldottam a problémát, és ment a hír a faluban. Én meg kis hülye fejjel örültem, hogy wow, engem hívnak a “nagyok”, és frankón állítgattam össze a kezdetleges kis supportpakkot. Volt ott mindenféle bootlemez, meg dosos cd-driver, win95 és 98 install cd,… ilyenek. Akkor még örültem ezeknek, de most visszagondolva… húúú… bárcsak maradtam volna a legónál.
Lássuk mik váltották ki belőlem ezt az érzést! Folyt. köv!