Cinzanot pedig soha többé nem fogunk venni, ha ilyet adna valaki akár jófejségből is, annak rácsapunk a kezére! Pfujjjj!
Hétfőn Fanka, Gőz meg talán Suhancos. Pénteken meg Akkezdet. Jó kis hét lesz.
Hazaértünk a szépséges Velencéből. Pénteken éjszaka indultunk és vasárnap délelőtt érkeztünk meg Kiskunhalasra. Nagyon jól sikerült a kirándulás. Voltunk hajókázni, beültünk igazi olasz éttermekbe és végigjártuk a szűk sikátorokat. A buszon tinédzserekkel utaztunk, a mögöttünk ülő szerelmespár minden mondatának az volt a vége, hogy "b*szd meg". Velencében sajnos esett az eső szinte egész nap, ettől függetlenül sok szépet láttunk. Az igazi olasz pizza kissé kiábrándító. Szerintem (és a többiek is egyet értettek ezzel) a hazánkban készített pizzák sokkal ízletesebbek és "dúsabbak". Az egész napos sétálástól eléggé kimerültünk, így a hazafelé tartó út 90 %-át átaludtam. 3 óránként álltunk meg, ilyenkor ugye automatikusan felriadsz, mert a melletted elhaladók folyamatosan meglöknek. Igazából még most sem pihentem ki magam teljesen, ez majd idővel javul, szerintem. De a lényeg, hogy nagyon szép város Velence!
Egy kihagyhatatlan ajánlatnak köszönhetően most pénteken (február 1-jén) Olaszországba utazom. Egy péntek estétől vasárnap délelőttig tartó villámlátogatás alkalmával megnézzük a Velencei karnevált és magát a várost is, persze. Az biztos, hogy nagyon fárasztó lesz, hiszen 2 éjszakát is buszon töltünk, de nem baj, ennyit megér a dolog. Eddig Erdélyben és Görögországban jártam, de rövidesen kipipálhatom Olaszország nevét is. És a legjobb: az utazás "kemény" 10.000 Ft-ba kerül ![]()
[21:13] eMeM: na. köcsög megy elvileg szombaton sörházba
[21:13] eMeM: szerintem jó lesz az nekünk is
[21:13] eMeM: akkor
[21:14] pati: ja
[21:14] pati: végülis régen voltam már ott
[21:14] eMeM: énis
[21:14] pati: jó buli lesz
[21:14] pati: mint a régi szép időkben:)
[21:16] pati: csak ne legyen tele tízenévesekkel
[21:16] pati: mert akkor készen leszek
[21:16] eMeM: á nem lesz itt gond
[21:17] eMeM: aki mozog zt megbasszuk aki nem mozog zt megmozgatjuk
[21:17] pati: :)
[21:17] pati: így van
A média és persze Korda György erőteljes hatásának köszönhetően rászántam magam, hogy megismerkedem a Póker játékkal. Nem nagyon tudtam eddig semmilyen kártyajátékot játszani, ám egy hete elkezdtem olvasgatni a neten a Texas Holdem játékszabályait, majd egy-két ingyenes honlapon kezdtem gyakorolni. 3 napja regisztráltam magam egy oldalon, ahol rengeteg játékos dobálja a virtuális zsetonokat. Sőt, ha igazán türelmesen és jól játszik az ember, valós pénzösszegekre is szert tehet. Tegnap este beneveztem egy ilyen versenyre (befizetett összeg 0 euro, főnyeremény 10 euro).
2000 ember indult megközelítőleg. A jó kézhez kapott lapoknak és a szerencsének köszönhetően közel 120 percig játékban maradtam és az előkelő 97. helyezést sikerült elérnem. Nyereményem (mivel bekerültem a 100 legjobba) pedig 0.1 euro (az közel 30 Ft) 
Folytatom a póker tanulást és szorgalmasan csiszolgatom tudásom, ki tudja, egyszer még jól jöhet…
Kérem szépen, így kell köszönteni az új évet! Tegnap délután 3 körül elkezdett esni a hó Kiskunhalason, s mivel még ma délután is hullott, úgy gondoltuk, kimegyünk a város szélén lévő Sóstóhoz és az ott lévő dombon szánkózunk egy hatalmasat. Jelentem, sikerült! Nagyon jól éreztük magunkat, a csúszások között legördült egy-egy pohár forralt bor, meg boros tea is. Szerintem alsó tagozatos koromban szánkóztam legutóbb, de ha az időjárás engedi, hamarosan megismételjük a mai programot.
Ki merre tölti a 2007-es év utolsó estéjét? Házibuli, szórakozóhely, családi fészek, utcabál? A lehetőségek tárháza bőséges. Mit választotok idén? Egyáltalán melyik városban lesztek? Mit ajánlotok a többi AE olvasónak?
Úgy néz ki, én szűk baráti körben búcsúztatom az óévet. Kiskunhalason. Hajnal 1-kor tűzijáték
.
ui.: Vigyázzatok a petárdázással! 100.000 Ft is lehet a büntetés, ha rosszkor, rossz helyen durrogtattok…
ünnep anticián apple a programozó a színész Aus Deutschland betegség cián Dall'Italia design dev ego eMeM@work facebook film filozofaszom házimozi hiphop internet iphone kérdőjel lányposzt LinkedIn mac macbook masina mozi osx pécs pannon pistikesupport rap siteinfó sorozataddikt sport switch szédülés szívszalutál szülinap szakma vicces videó web webdesign zene
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck requires Flash Player 9 or better.
Bejegyzések // Kommentek.